Az év leghatékonyabb betegkommunikációját folytató háziorvosa - KÜLÖNDÍJAS

Dr. Varga Eszter
háziorvos

Dr. Varga Eszter pályázata

Bemutatkozás

Dr. Varga Eszter vagyok, 2011-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetemen. Már gyerekkorom óta biztos voltam abban, hogy orvos szeretnék lenni, különösen családorvos. A barátaimmal ellentétben engem nem a Vészhelyzet és a Grace klinika zárt, már majdhogynem misztikusan más világot ábrázoló sorozatai vonzottak. Engem a Miért éppen Alaszka? sorozat és a Noah Gordon Orvosdoktor című könyve varázsolt el. A személyes kapcsolatokban és az orvos-páciens közötti bizalmon alapuló viszonyban hiszek. A családorvosi hivatás számomra soha nem a piedesztálra emelkedésről szólt, hanem arról, hogy minden irányból, minden szempontból lássuk és értsük a beteget.

Különösen vonzott a differenciáldiagnosztika, mert mindig is szerteágazó érdeklődésem volt. Már középiskolásként is a biológia és kémia területén együtt kiemelkedő eredményeket értem el, bár egyiket sem tartottam magaménak önállóan. Ez a szemlélet ma is jellemző rám: átfogóan szeretem látni a dolgokat, és gyakran találom magam olyan helyzetekben, ahol a „nyomozás” öröme motivál.

Háziorvosi szakvizsga volt a célom, bár az akkori rezidensképzés finanszírozási háttere nem könnyítette meg a helyzetemet. Sajnos vagy éppen szerencsémre nem volt egy praxis sem, ami rám várt volna, így anyagi háttér nélkül egy kis kerülőúttal értem csak el ide.

Pályám kezdeti szakasza börtönorvosként telt, ami sok kihívással, de annál nagyobb tanulságokkal is járt. Márianosztrán dolgoztam, ahol gyakran magamra voltam utalva, hasonlóan ahhoz, ahogy régen a családorvosok működtek. Sokszor végeztem varrást, gyomormosást, vénaseckálást, vagy éppen ültem egy kézi vércukormérővel a cukorbetegek mellett szenteste, hogy egy kókuszrúd áldásos hatásait infúzióval és inzulinnal mérsékelni tudjam.

Hetente sürgősségi műszakokban is dolgoztam, hogy folyamatosan frissen tartsam tudásomat. Emellett rendszeresen szerveztem oktatásokat a kollégáim számára, legyen szó újraélesztésről vagy egyéb szakmai ismeretekről.

2014-ben tettem le a háziorvosi szakvizsgát, ekkor már a fogvatartottak teljes egészségügyi ellátását egyedül biztosítottam. Ezt követően, gyermekvállalás és még egy bv orvosként töltött munkaév után, 2021-ben leszereltem. Ezt követően egy évig az iskolai egészségügyben dolgoztam, ahol külön figyelmet fordítottam a gyermekortopédia irányába történő szakmai továbbképzésemre. Nagy örömömre szolgált, hogy együttműködhettem a védőnőkkel, akik bizalmi kapcsolatot ápoltak a diákokkal, megkönnyítve az egészségügyi ellátást.

2023 októberében átvettem a váci IX. számú deákvári háziorvosi praxist Dr. Virág Laurától, aki a Covid-időszak alatt vezette a körzetet. Előtte pedig Dr. Szőnyi Mihály orvosi munkája jelentett számomra mintát. Az általam átvett praxist tovább kívánom fejleszteni, különös tekintettel a digitalizációra. Hiszem, hogy az adminisztráció egyszerűsítésével több időt nyerhetünk a páciensek számára. Hiszek a közösségi média teremtő és kommunikációt segítő erejében. Okosan használva modern köntösben folytathatjuk a családorvoslást elérve a fiatalabbakat is.

Az alapja ennek a csapat, akikkel dolgozom. Igyekeztem olyan szakmailag magasan képzett, digitalizálásra nyitott emberekkel körül venni magam, akik nemcsak felhasználói lesznek a lehetőségeknek, hanem teremtői is. Ötleteikkel, meglátásaikkal segítenek és nemcsak túlélik a munkanapot. Van bennük még a változtatási vágyból és ha megteremtem az ezekhez szükséges lehetőséget, meg is teszik a lépéseket.

A jó gyakorlat bemutatása

A digitalizáció fejlesztésében tett első lépésem a háziorvosi program lecserélése. Nem tagadom nagy költség volt, azóta is a korábbi program dupláját fizetem. Hogy megérte-e? Minden nap ezerszer bizonyítja, hogy igen.

A program olyan szinten ránk szabható, hogy minden asszisztens a saját szája íze szerint változtathatja az ablakokat, füleket, gyakorlatilag a teljes megjelenést ezzel a saját munkaköréhez igazítva értékes másodperceket nyer minden egyes páciensnél.

Az idő pedig kulcsfontosságú. Ebből van a legkevesebb és szakmai hibának tartom, olyan dolgokra herdálni, ami szakmailag vagy kompetenciában nem illeszkedik. Amikor egy háziorvos fölös adminisztrációt végez annak minden perce veszteség. Illetve, ha azért áll a munka mert a megfelelő IT háttér nélküli program fejlesztése akadozik. A digitálisan EESZT-be felküldött beutaló nyomtatása is bosszant, de tudom idő kell még, hogy mindenki felismerje és használni tudja ezt a rendszert. Azzal, hogy erre az amúgy fölösleges papírra már digitálisan kerül a pecsét és az alírás, beutalónként körülbelül 1 percet jelent. Ez az elmúlt másfél hónapban 766 percet nyert nekünk. Nem mellesleg hasonló gyorsasággal szedünk ki minden statisztikához való adatot, mint a beutalások számát, így itt is peregnek a percek.

Minden kollégám személyre szabhatja a programot, így minden asszisztens a saját munkaköréhez igazíthatja az eszközöket, értékes időt spórolva minden egyes páciensnél. A program ráadásul nem géphez kötött, így bárhonnan elérhető, ami kisgyermekes anyaként nagyfokú szabadságot biztosít számomra. Az adminisztrációt és a páciensek dokumentációját könnyen kezelhetem, még akkor is, ha éppen távol vagyok a rendelőtől.

Ezek mellett folyamatosan fejlesztem a praxisunk kommunikációját. Közösségi média platformokat használunk arra, hogy hatékonyabbá tegyük a betegellátást és csökkentsük a fölösleges megjelenéseket. Az Erodium rendszer segítségével pácienseink gyorsan és egyszerűen foglalhatnak időpontot, kérhetnek gyógyszerfelírást, vagy akár kérdéseket is feltehetnek. Ennek köszönhetően a betegek nyugodtabban és felkészültebben érkeznek a rendelőbe.

A digitalizációval nyert idő kulcsfontosságú szerepet játszik a személyes ellátás minőségének javításában. A modern technológia bevezetésével számos olyan adminisztratív feladat automatizálható, amelyek korábban jelentős időt vettek igénybe, így az orvosi praxis munkatársai több időt és figyelmet fordíthatnak a páciensek tényleges ellátására.

  1. Gyorsabb és hatékonyabb adminisztráció

    A digitális rendszerek, mint például az elektronikus egészségügyi nyilvántartás és a betegregisztráció, jelentősen csökkentik a papírmunkára fordított időt. Korábban a betegadatok kézi rögzítése és tárolása időigényes volt, azonban a digitális megoldásokkal ezek a folyamatok automatizálhatók. Pillanatok alatt scannelek fel dokumentum hegyeket a beteg anyagába, ami még mindig elengedhetetlen, hiszen van pár kollega, aki még az írógép és a leporellós nyomtatás híve. Ennek köszönhetően több időt tudunk szánni a betegekkel való közvetlen foglalkozásra, mivel az adatok rögzítése és feldolgozása gyorsabb és pontosabb.

  2. Rugalmasabb időpontfoglalás és kevesebb várakozás

    Az online időpontfoglaló rendszerek lehetővé teszik, hogy a páciensek gyorsan és egyszerűen foglaljanak időpontot vizsgálatokra vagy konzultációkra, anélkül, hogy telefonon kellene hosszasan várakozniuk. Ezáltal nemcsak a páciensek számára válik kényelmesebbé a folyamat, de a rendelőben is csökken a zsúfoltság, a feszültség és a várakozási idő.

  3. Több idő a beteggel való konzultációra

    A digitalizációs folyamatokkal kevesebb időnket rabolja el az adminisztratív munka, mint például a betegadatok kézi bejegyzése, vagy a korábbi leletek felkutatása. Az elektronikus betegnyilvántartások révén a korábbi vizsgálatok, diagnózisok és kezelési tervek azonnal elérhetőek. Ez különösen fontos lehet a bonyolultabb eseteknél, ahol az orvosnak részletesen át kell beszélnie a beteg állapotát és a lehetséges kezelési terveket. A betegnek hatalmas biztonságérzetet ad, amikor az orvosa rögtön tisztában van a kivizsgálásának folyamatával. Rövid jegyzetekkel segítem ezt, hiszen 2000 fős praxisnál a memóriám már véges.

  4. Jobb hozzáférés az egészségügyi adatokhoz

    A páciensek esetében ez szintén előnyös, hiszen ők is hozzáférhetnek a saját egészségügyi adataikhoz, és jobban tájékozódhatnak az állapotukról, így a konzultációk során aktívabban vehetnek részt a döntéshozatalban. Az együttműködés valószínűségét a helyzet és a betegség megértése nagyban javítja tapasztalataim szerint.

  5. Könnyebb kommunikáció és utánkövetés

    A digitalizáció által lehetővé válik az orvos-páciens közötti hatékonyabb és folyamatosabb kommunikáció. Az e-mailes vagy applikációkon keresztüli kapcsolattartás révén gyorsan tudunk visszajelzést adni a pácienseknek a vizsgálati eredményekről, a következő lépésekről vagy az esetleges további kezelésekről. Ezáltal az utánkövetés is gördülékenyebbé válik, hiszen a páciensek könnyedén kapcsolatba léphetnek velünk, ha kérdésük vagy aggályuk van a kezelésükkel kapcsolatban. Ez a fajta gyors kommunikáció különösen fontos a krónikus betegek esetében, akiknek rendszeres kontrollra és útmutatásra van szükségük.

Projektek

Első nagyobb projektünk az „Egészségnapok” voltak, amelynek célja az életmódváltás propagálása volt. A résztvevők számára különböző méréseket végeztünk (vérnyomás, testösszetétel, EKG), és személyre szabott tanácsadást nyújtottunk. A program rendkívül sikeres volt, és a résztvevők nagy része a kontroll szűrővizsgálatokon is megjelent.

Az egészségnapok kulcsfontosságú szerepet játszanak a praxisom tevékenységében, hiszen céljuk a megelőzés, az egészségtudatosság növelése, valamint a közösség egészségügyi edukációja. Ezek az események lehetőséget biztosítanak arra, hogy a páciensek részt vegyenek szűrővizsgálatokon, konzultáljanak szakemberekkel, és értékes információkat szerezzenek az egészséges életmódról. A sikeres megvalósításhoz elengedhetetlen a hatékony kommunikáció és az információáramlás biztosítása, amelyet a legújabb digitális eszközök és szoftverek alkalmazásával kívánok támogatni.

Kommunikáció és a közösség bevonása

Az egészségnapok sikeressége nagyban függ attól, hogy milyen hatékonyan tudjuk elérni és bevonni a közösséget. A modern digitális eszközök használata lehetőséget biztosít arra, hogy szélesebb körben és személyre szabottan tájékoztassuk a lakosságot az eseményekről, és ösztönözzük őket a részvételre.

Közösségi média kampányok

A Facebook, Instagram és TikTok platformokon rendszeresen kommunikálunk a praxis eseményeiről. Ezeken a felületeken hirdetjük meg az egészségnapok időpontjait, programjait, és interaktív tartalmakkal próbáljukbevonni a közönséget. A közösségi média ereje abban rejlik, hogy gyorsan és hatékonyan elérhetjük a különböző korosztályokat, és szélesebb körben tudjuk népszerűsíteni a rendezvényt.

E-mail hírlevél

A páciensek számára rendszeresen küldünk ki e-mail hírlevelet, amelyben részletes információkat nyújtunk az egészségnap programjáról, a tervezett szűrővizsgálatokról, és a részt vevő szakemberekről. Az e-mailes kommunikáció közvetlen, célzott és személyesebb formája a tájékoztatásnak, amely különösen azoknak a pácienseknek előnyös, akik nem aktívak a közösségi médiában. A program által jelzett elmaradt és esedékes mammográfiai szűrésekről így értesítettük több betegünket, ezen e-mailek nem csak azt tartalmazták, hogyan lehet egyszerűsítve beutalóhoz jutni, hanem egy önvizsgálatra buzdító leírást is tartalmazott. Sok pozitív visszajelzés és elvégzett szűrés volt az eredmény.

Tik-Tok

A legújabb platform, ahol az eddigi korcsoporttól fiatalabbakat is elérhetünk. A „Mindmeghalunk” sorozatot szeretném egyfajta modern egy családi orvosi kalauzként funkcionálna. Korábban ez könyvként volt jelen a polcokon, most pedig egy gyorsan előhozható videó. A felgyorsult világban felgyorsult segítségre van igény.

Digitális eszközök és programok az egészségnapok támogatására

Az egészségnapok szervezése és lebonyolítása során számos digitális eszközt és programot használok, amelyek segítik a gördülékeny szervezést, a résztvevők regisztrációját, valamint az adatok kezelését és elemzését.

  • Időpontfoglaló rendszer: Az események előtti időszakban a páciensek online időpontfoglaló rendszeren keresztül regisztrálhatnak a szűrővizsgálatokra. /Calendly/ Ez a rendszer egyszerű és átlátható módon kezeli a jelentkezéseket, segít elkerülni a hosszú várakozási időket, és biztosítja, hogy minden résztvevő a neki megfelelő időpontban tudjon részt venni a vizsgálatokon. Az időpontfoglalásokat a páciensek online, okostelefonról vagy számítógépről is elérhetik.
  • Elektronikus betegregisztráció: Az esemény napján digitális regisztrációs rendszert alkalmazunk, amely lehetővé teszi a résztvevők gyors és pontos adatainak rögzítését. Az elektronikus regisztráció felgyorsítja a folyamatokat, minimalizálja a papíralapú adminisztráció szükségességét, és az adatokat azonnal integrálja a praxis adatbázisába, így a résztvevők egészségügyi információi naprakészen elérhetőek lesznek.

Kommunikációs csatornák és csapatmunka a rendezvények lebonyolításában

Az egészségnapok megszervezése és sikeres lebonyolítása csapatmunkát igényel, amelynek során a kommunikáció kiemelt szerepet kap. A szervezés során nagy figyelmet fordítunk a csapat közötti folyamatos kapcsolattartásra, a feladatok hatékony koordinálására, és a gördülékeny információáramlásra.

  • Projektmenedzsment szoftver: A rendezvények szervezéséhez projektmenedzsment szoftvert (pl. Trello) használunk, amely lehetővé teszi a feladatok kiosztását, az előrehaladás nyomon követését, és a határidők betartását. Ezek a szoftverek vizuálisan jól követhető módon jelenítik meg a feladatokat, így mindenki tisztában van azzal, hogy milyen teendők vannak hátra, és milyen lépések szükségesek a sikeres rendezvény érdekében.
  • Online értekezletek és kommunikációs eszközök: A szervezőcsapat rendszeresen tartott megbeszéléseket, amelyeken megvitatjuk a rendezvény részleteit, és az esetleges kihívásokat közösen oldjuk meg. Az online platformok segítségével gyors és hatékony kommunikációt biztosítunk. Ez különösen fontos, mivel a csapat tagjai nem egy helyen dolgoznak.

A modern technológiák előnyei

A modern kommunikációs eszközök és digitális programok nemcsak a szervezést és lebonyolítást könnyítik meg, hanem nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a rendezvényeken résztvevők számára is kényelmes és személyre szabott élményt nyújtsunk. Az elektronikus regisztráció, az online edukáció mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a páciensek az eseményekből a lehető legtöbbet profitálják, és a rendezvények után is kapcsolatban maradhassanak velünk. A modern technológiák használatával az egészségnapok egyre inkább interaktív, informatív és élménydús eseményekké válhatnak, amelyek valódi hatást gyakorolnak a közösség egészségére.

Jövőbeli tervek és célkitűzések

Az elmúlt évek során számos innovációt valósítottam meg a háziorvosi praxisomban, amelyek célja az orvosi ellátás minőségének és hatékonyságának javítása volt. A következő években továbbra is arra törekszem, hogy a praxis modernizációját és a betegellátás minőségének emelését újabb fejlesztésekkel támogassam. A jövőbeni terveim közé tartozik a digitális infrastruktúra további bővítése, az orvosi eszközpark korszerűsítése, valamint új szolgáltatások bevezetése, amelyek még inkább elősegítik a betegközpontú, hatékony, és fenntartható orvosi ellátást.

  1. Digitális infrastruktúra fejlesztése

    Az elmúlt időszakban jelentős fejlesztéseket hajtottam végre a digitális rendszerek terén, például bevezettem egy modern háziorvosi programot, amely jelentősen növelte a praxis hatékonyságát. A jövőben szeretném tovább bővíteni ezt a rendszert, hogy még több lehetőséget biztosítson a páciensek számára a távkonzultációkra és az adminisztrációs feladatok online elvégzésére.

    • Videókonzultációs platform fejlesztése: Terveim között szerepel egy olyan platform kialakítása, amely lehetővé teszi, hogy a betegek távolról, otthonukból is elérhessék az orvosi konzultációt. Ez különösen azoknak lenne nagy segítség, akik mozgásukban korlátozottak, vagy vidéken, távoli területeken élnek, és nehézségekbe ütközik számukra a rendszeres orvoslátogatás. A pályázati összeg egy részét ennek a platformnak a megvalósítására és az ehhez szükséges technikai eszközök beszerzésére fordítanám.

    • Munkafolyamatok automatizálása: A praxisban több munkafolyamat is automatizálható lenne, amely jelentősen csökkentené az adminisztratív terheket. Ezzel időt szabadítanánk fel, amelyet a páciensekkel való közvetlen kapcsolattartásra fordíthatnánk. Az új szoftveres megoldások segítségével gyorsabbá és hatékonyabbá válna a betegek adatainak kezelése, az időpontfoglalások rendszerezése, valamint a gyógyszerfelírási folyamat.

  2. Orvosi eszközpark korszerűsítése

    Ahhoz, hogy a páciensek számára a lehető legjobb színvonalú ellátást nyújthassuk, elengedhetetlen, hogy a legkorszerűbb diagnosztikai és kezelési eszközökkel dolgozzunk. A jelenlegi orvosi eszközpark fejlesztését is fontos célomnak tartom, amely biztosítaná, hogy az alapellátás minősége javuljon, és több feladatot is képesek legyünk a rendelőn belül elvégezni, ezáltal csökkentve a szakellátásra való beutalások számát.

    • Ultrahangkészülék beszerzése: Az ultrahangkészülék a praxis számára kiemelten fontos lenne, hiszen segítségével számos diagnosztikai vizsgálatot helyben, gyorsan és hatékonyan el lehetne végezni, amely eddig szakrendelésekre való beutalást igényelt. Az eszköz alkalmazásával gyorsabbá és költséghatékonyabbá válna az ellátás. Itt mind a készülék mind a képzés finanszírozását tervezem.

    • Mobil labor beszerzése: Egy rendelőben is használható laboratóriumi eszköz segítségével a helyszínen végezhetőek lennének bizonyos alapvető vérvizsgálatok, mint például HbgA1c, CRP, INR vagy koleszterinszint-mérés, ami a krónikus betegek esetében különösen fontos. Ez csökkentené a betegek várakozási idejét, és a sürgős esetekben azonnali segítséget nyújtana.

  3. Egészségnapok és prevenciós programok bővítése

    Az egészségnapok szervezése a praxisomban egy fontos eleme volt annak a törekvésemnek, hogy a megelőzés és az egészséges életmód fontosságát hangsúlyozzam a pácienseim számára. A következő években szeretném tovább bővíteni ezeknek a rendezvényeknek a körét, és új prevenciós programokat bevezetni, amelyek célja az egészségügyi ismeretek bővítése és az életmódváltás elősegítése.

    • Online edukációs anyagok készítése: A jövőben nagy hangsúlyt szeretnék fektetni arra, hogy a pácienseimet minél szélesebb körben tájékoztathassam az egészségmegőrzésről. Terveim között szerepel rövid videók, infografikák és cikkek készítése, amelyek könnyen érthető módon mutatják be a leggyakoribb betegségek megelőzését, kezelését és az egészséges életmód alapelveit. Ezek az anyagok online felületeken (Tiktok,Facebook, Instagram, YouTube) lennének elérhetők.

    • Egészségnapok tematikus bővítése: Az eddig sikeresen lebonyolított egészségnapok mellett további tematikus napokat tervezek, amelyek egy-egy konkrét betegségtípusra (például szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség) fókuszálnának. Ezeken a napokon a páciensek szűrővizsgálatokon vehetnek részt, és személyre szabott tanácsokat kapnak az életmódváltásra és a megelőzésre vonatkozóan.

  4. Közösségi média és digitális kommunikáció fejlesztése

    A közösségi média használatát továbbra is fontosnak tartom, hiszen ez a platform lehetőséget ad arra, hogy közvetlen kapcsolatban legyek a páciensekkel, és folyamatosan tájékoztassam őket a legújabb orvosi információkról, prevenciós lehetőségekről.

    • További platformok bevonása: Jelenleg is aktív vagyok a Facebook, Instagram és TikTok felületeken, ahol számos pácienst tudok elérni. A jövőben szeretném ezeket a csatornákat még professzionálisabb szintre emelni, bevonni más közösségi médiás platformokat is, mint a YouTube és LinkedIn, hogy még szélesebb közönséghez jusson el az üzenetem.

    • Edukációs videósorozatok indítása: Terveim között szerepel egy rendszeres edukációs videósorozat indítása, amelyben rövid, érthető módon mutatnám be a legfontosabb egészségügyi problémákat és azok megelőzésének lehetőségeit. Ezek a videók nem csak információs célokat szolgálnának, hanem szórakoztató formában motiválnák a pácienseket az egészségesebb életmódra.