Az év legjobb prevenciós gyakorlatát folytató háziorvosa

Pintérné Dr. Fürst Ágnes
háziorvos
Győr, Felnőtt Háziorvosi Rendelő

Pintérné Dr. Fürst Ágnes pályázata

Bemutatkozás, szakmai motiváltság

Pintérné Dr. Fürst Ágnes vagyok. 2008-ban végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Nagyon jó, (szerintem a legjobb) helyen szereztem gyakorlati tudást a háziorvosi licensz képzés során, Hevesen. 2012-ben szakvizsgáztam háziorvostanból. 2014-ben megszereztem a Diabetológiai licencet is, abban az évben (a képzés első évében) legfiatalabbként. Az ehhez való tudást részben Budapesten az I. Belgyógyászati Klinikán, részben Győrben kaptam. 2011 óta dolgozom saját háziorvosi praxisomban Győr belvárosában és 2015 óta gondozom a diabéteszes betegeket a PAEOK Diabetológiai Ambulanciáján is.

Mindhárom korábban említett képzési helyen elismert, nagy tekintélyű mestereim voltak, amiért örökké hálás leszek.

Már ötödéven volt lehetőségem a vidéki háziorvosi munka megismerésére, ezek a szakmai élménybeszámolók, első gyakorlati tapasztalatok vitték az utam a háziorvoslás felé. A szakma szépségét már akkor megtapasztaltam, s 2011 óta igyekszem e hivatást tudásom szerint a legjobban gyakorolni. Egy megyeközpontban új kihívásokkal, a szakmán belül máshova helyezett fókuszokkal tudtam kiteljesedni. Fő motivációs területem, ahogy a licensz vizsga is mutatja a diabetológia, a diabéteszes beteg, vagy az azt megelőző állapotok időben való felismerése, a betegek motivált és a megelőzendő szövődmények terén kellő felvilágosítással rendelkező elindítása egy gondozási úton. Egy olyan úton, amiről tudjuk, hogy hosszú, s ami közben meg kell küzdeni az egészségügyi rendszer akadályaival és a saját mozgatóerő időről időre történő elvesztésével is. A diabétesszel kapcsolatos rendezvények és a háziorvosi praxisban végzett gondozási segédletek kiállításával is ezt szeretném segíteni. Célom, hogy minden gondozási vizit után a beteg elégedetten tudjon tőlem távozni.

A pályázó jó gyakorlatának bemutatása

Pályázatommal egy primer- és secunder prevenciós gyakorlatot kívánok bemutatni. A bemutatni kívánt gyakorlatom elég összetett, nem korlátozódik csupán a praxis munkára – bár természetesen a munka zöme ott történik -, hiszen számtalan szabadidőmben végzett tevékenységgel is ezen célért próbálok küzdeni.

Az elmúlt években több diabéteszhez kapcsolódó esemény szervezésében vettem részt, mely részben a praxisom, részben a város összes cukorbetegét érintette. 2013-ban, miután aerobic edző vizsgámat letettem, cukorbeteg tornát indítottam, a Győr-Moson-Sopron megyei Diabetes Egyesület segítségével, heti 3 alkalommal, 2 csoportnak. A torna lebonyolításában már nem veszek részt személyesen, de a mozgásprogram azóta is, immár 10 éve megmaradt, és élnek vele a győri cukorbetegek. A legfiatalabb résztvevő 42 éves volt, a legidősebb pedig 82 éves. Többen a csoportok indulása óta végzik az egyesületen keresztül a fizikai aktivitásukat, immár 10 éve rendszeresen. Célunk volt a programban résztvevő betegeknek megmutatni a mozgás örömét, megtanítani nekik, hogy a mozgás során mit kell feltétlenül betartaniuk (megfelelő idejű bemelegítés, a fokozatosság elve, ízületi fájdalom esetén a mozgás abbahagyása, levezetés). Büszke vagyok arra, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei Diabetes Egyesület elnöke segítségével a COVID miatt nehezített időkben is végig megtartásra kerültek a foglalkozások.

5 éve indult és évente került megrendezésre az 1-es típusú diabéteszeseknek több napos képzési program orvosi előadásokkal, dietetikai játékokkal, pszichológiai vezetett programokkal. Szerettük volna elérni, hogy azok a tízen-, huszonévesek, akik életkorukból következően egyre önállóbbá válnak, megtanulják ellátni a betegségükből adódó feladatokat. Azokat is vártuk, akik ezen tapasztalatoknak már birtokában vannak, de szívesen vállalkoztak tudásuk átismétlésére, illetve új ismeretek szerzésére. Harmadik vágyunk egy közösség létrehozása volt, hogy az érintettek tanulhassanak egymástól, láthassák, hogy cukorbetegként is meg lehet valósítani az álmokat.

Két alkalommal rendeztük meg eddig a Diabétesz világnapi eseményekhez csatlakozva a Diabétesz Világnapi Konferenciát és Sétát Győrben, egy helyi figyelemfelhívó kampányt, melyhez még nagyobb helyi összefogásra, több szervezet együttműködésére volt szükség, s ennek a számomra nagyon fontos eseménynek az öt motorjai közül az egyikeként dolgozhattam. A rendezvényen egyrészt diabéteszhez kapcsolódó szűrések (szemfenék vizsgálat, diabéteszes neuropathia szűrés, vérnyomás – vércukormérés, Findrisk kérdőív kitöltés) és egyéb, nem diabétesz specifikus szűrések, mind a melanoma szűrés, hallásvizsgálat volt elérhető. Orvosi előadásokat lehetett hallgatni – neves előadókkal, bemutatkozhatott a betegszervezet, a nap zárásaként Győr történelmi belvárosában tettünk egy nagy sétát (hisz a fizikai aktivitás nélkülözhetetlen a diabéteszesek életéből. A 2022-es év rendezvényének jelmondata a „Ma van lehetőséged változtatni. Ma még időben vagy. Mikor, ha nem most?” volt. Az itt végzett szűrőprogramon a Findrisk kérdőíven pozitív eredményt elérők hivatalos beutalást kaptam saját háziorvosukhoz, megkérve őket, hogy végezzék el az OGTT-t. A frissen felfedezett neuropathiás betegeket én fogadtam a diabetológiai rendelés végén, és több beteg kapott helyet a hivatalos szemészeti ambulanciára.

Azért szólt szívemből ez a rendezvény, mert mint ismeretes, ma Magyarországon minden 10 emberből legalább 1 cukorbeteg. Legalább ugyanennyi ember viszont már rossz szénhidrát anyagcserével él, csak nem tud róla. Célunk volt egyrészt a szűrésre, a korai diagnózisra felhívni a figyelmet, hogy ne egy szövődmény kialakulása kapcsán derüljön ki, mi vezetett odáig! Célunk a már ismert diabéteszesek figyelmét felhívni a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvétel fontosságára is, mellyel az esetleges cukorbeteg szövődmények időben észlelhetők, megállíthatók, lassíthatók. Célunk volt kimondani, hogy csak tudatosan vezetett diabéteszes élettel lehet jó minőségben töltött évtizedeket megélni! Szerettünk volna egy pozitív élményt adni, valami olyan pozitív hatást gyakorolni, ami a betegség egyensúlyban tartásához egy plusz motivációt ad.

Próbáltuk a diabéteszt, mint állapotot, és mint az életminőséget és élettartamot jelentősen befolyásoló betegséget a médián keresztül is barátibbá tenni, közelebb hozni a győri emberekhez, több, a helyi médiában készült rádió- és televízió riportban volt lehetőségem szólni a témában pácienseimhez. Vizuális- és audioreklám anyagokat is terveztem, melyek a helyi média segítségével megvalósulhattak, Győrben élő hírességeket vontunk be, akik mind a figyelemfelhívás mellé álltak.

2022-ben pedig, hogy a diabétesszel élők gondolkodjanak saját állapotukon, a betegséghez való hozzáállásukon, hogy merjék kifejezni érzéseiket, félelmeiket vagy büszkeségeiket ezen állapot kapcsán, művészeti pályázatot is hirdettünk az ötletem nyomán.

A háziorvosi munkáról

A kommunikációban nagyon fontosnak tartom a betegek vezetését. Ez különösen polymorbid páciensek esetén fontos. Szeretem együtt átbeszélni betegeimmel, milyen gondozásra hívták vissza, előtte hogy időzítsük a labort, hogy se sok, se kevés ne legyen a vérvételek száma. Szeretem együtt megtervezni, hogy az egyes krónikus betegségben milyen szövődmények szűrése fontos, és amire lehetőség van, azt a rendelőben elvégezni (pl. ABPM, Rydel-Seiffer féle hangvilla). Minden évben elkészítjük és átadjuk a betegeknek a gondozási tervet. Visszajelzések szerint szeretik, hogy van egy mankó a kezükben, és évről-évre kérik a papírjukat. Szerintem nagyon fontos lenne a háziorvosi vizitekről is valamiféle ambuláns lapot átnyújtani a betegeknek, hisz gondoljunk csak bele, még egy egyszerű vírusos torokgyulladás esetén is készítünk jegyzetet a javasolt gyógyszerekről. Ha egy 20-30 perces gondozás történik, ahol rengeteg dolgot átbeszélünk, akár több új információt is közlünk a beteggel a krónikus állapotával kapcsoltban, ezt hogyan jegyezze meg? A jó gondozás része számomra egy mankó dokumentáció készítése is. A jegyzet egyben nekem is hasznos, mert van lehetőségem végig gondolni a beteg anamnézisét, családi anamnézisét, életkor szerinti szűrések szükségességét, és igyekszem széleskörűen szűrni és gondozni. Ezen preventív gondolkodást tartom nagyon fontosnak, és munkám során ezt tartom szem előtt. Egy akut, de nem súlyos betegség esetén is rápillantunk a szűrésekre, és ha régen volt nálam vizit, a beteget időponttal látjuk el. Ez a munkaidőben nem gazdaságos, csak jó betegirányítással és képzett asszisztenciával valósítható meg, de ezt tartom az alapellátás igazi lényegének.

A munkám társadalmi és szakmai jelentősége

Azt gondolom, hogy Győr városában minél szélesebb körben ismertetjük meg, kik tartoznak a diabétesz szempontjából rizikó csoportba, és az ezzel kapcsolatos szűrések a háziorvosi praxisokban megtörténnek, vagy a beteg kezdeményezésére akár egy szűrőnapon megvalósul, akkor lehetőség van nem egy szívinfarktus vagy lábujj amputáció kapcsán felfedezni a cukorbetegséget, hanem még előállapotában, vagy a betegség kezdetén. Ha ekkor megtanítjuk és számonkérjük a betegtől az életmódi változtatásokat, ha lehetőséget biztosítunk egy számára megfelelő fizikai aktivitásra vagy dietetikai beszélgetésre, ha a betegség ezen pontján már elmagyarázzuk, mi a tét (vakság, amputáció vagy teljesértékű élet), ha közösen megbeszéljük a beteggel, hogy évről évre milyen szűréseken kell részt vennie, akkor a beteg nagyon jó esélyekkel indul a diabéteszes életútján. Ha rendszeresen számonkérjük a gondozási viziteket, ahol az összegyűjtött eredményeit átbeszéljük, és elmagyarázzuk, milyen laborparaméternél mi a célérték, akkor képesek lehetünk a beteg hosszútávú motiváltságát fenntartani. Csak így van lehetőségünk a súlyos szövődmények megelőzésére, és ha a beteg jó életminőségét évtizedeken keresztül megőrzi, akkor a társadalom hasznos tagja maradhat sokáig és az egészségügyi rendszernek sokkal-sokkal kevesebb a költsége a szűrővizsgálatokkal, mint a szövődmények kapcsán fellépő hosszú hospitalizációval.