Rövid szakmai bemutatkozásom, motivációm
Idén 20 éve dolgozom a női egészség szolgálatában, és a
mindennapi munkám során a kezdetektől fogva azt
tapasztalom, hogy a jó orvosi ellátás nem kizárólag a helyes
diagnózisból és a megfelelő terápiából áll. Ugyanilyen
fontos az is, hogy a beteg mennyire érti, mi történik vele,
mennyire meri feltenni a kérdéseit, mennyire érzi magát
partnernek a gyógyulási folyamatban, és mennyire képes a
kapott információk alapján felelős döntést hozni saját
egészségéről.
A szülészet-nőgyógyászat különösen érzékeny terület ebből a szempontból. Sok nő olyan
panaszokkal, kérdésekkel, félelmekkel vagy bizonytalanságokkal érkezik, amelyek mögött
nemcsak testi tünetek, hanem szégyen, korábbi rossz tapasztalatok, hiányos információk vagy
generációkon át öröklődő tabuk is állnak. A menstruáció, a fogamzásgátlás, a termékenység,
a várandósság, a vetélés, a szülés utáni regeneráció, a medencefenék problémái vagy a
perimenopauza és menopauza időszaka sokszor még ma is olyan témák, amelyekről a nők
nehezen beszélnek, vagy amelyekkel kapcsolatban rengeteg tévhit kering.
A szakmai pályám során egyre erősebbé vált bennem az a meggyőződés, hogy az orvosi
tudás valódi értéke csak akkor tud érvényesülni, ha a beteg számára is hozzáférhető, érthető
és beépíthető formában jelenik meg. Orvosként ezért kezdtem tudatosan foglalkozni
betegkommunikációval: nemcsak a rendelőben, hanem azon túl is. Számomra a
betegedukáció nem pluszfeladat és nem kommunikációs mellékszál, hanem a gyógyító
munka egyik alapvető része.
Motivációmat nagyban formálta az is, amit az elmúlt években nap mint nap láttam a
rendelőben. Sok nő csak akkor jut el orvoshoz, amikor a panaszai már jelentősen rontják az
életminőségét. Sokszor nem azért késlekedik, mert közömbös, hanem mert nem tudja, hogy
amit tapasztal, az fontos jelzés. Máskor tudja, hogy valami nincs rendben, de fél, szégyelli,
vagy korábban azt az üzenetet kapta, hogy „ez normális”, „ezzel együtt kell élni”, „ilyen a női
lét”. Meggyőződésem, hogy a közérthető, hiteles kommunikáció nemcsak információt ad,
hanem sok esetben éppen ezt a bénító bizonytalanságot oldja fel.
Szemléletem kialakulásában fontos fordulópontot jelentett a COVID-időszak is. A lezárások
idején az orvos-beteg kapcsolat sokak számára hirtelen megváltozott: kevesebb lett a
személyes találkozás, nagyobb lett a bizonytalanság, és még inkább felerősödött az online tér
szerepe az egészségügyi tájékozódásban. Ekkor vált még nyilvánvalóbbá számomra, hogy
hiteles, szakmailag megbízható, emberi hangvételű digitális edukációra óriási szükség van.
Ebben az időszakban indult útjára az első vlogom, a „Segítség, babát várok!”, amely hétről
hétre segítette a várandós nőket eligazodni a terhesség testi változásai, a magzati fejlődés, a
vizsgálatok és a gyakori kérdések világában. A visszajelzésekből hamar kiderült, hogy a nők nem pusztán információt keresnek: biztonságot, kapaszkodót, nyugalmat és értelmezhető
magyarázatot is szeretnének.
Azóta a munkám egyre tudatosabban épül arra, hogy a női életút különböző szakaszaiban
olyan kommunikációs és edukációs formákat hozzak létre, amelyek egyszerre hitelesek,
korszerűek, közérthetőek és empatikusak. A célom nem az, hogy leegyszerűsítsem az
orvosszakmát, hanem az, hogy a szakmai pontosság megtartása mellett a betegek számára
érthetővé tegyem. Hiszek abban, hogy a jó betegkommunikáció csökkenti a szorongást,
javítja az együttműködést, erősíti az egészségtudatosságot, és végső soron a gyógyító munka
eredményességét is növeli.
Orvosként, nőként és édesanyaként különösen fontos számomra, hogy a nők ne félelemből,
hanem tudásból kapcsolódjanak a saját testükhöz. Úgy érzem, a hivatásom egyik
legfontosabb része éppen ez: segíteni abban, hogy a női test működése ne misztikus,
szégyellnivaló vagy ijesztő terület legyen, hanem megérthető, természetes és méltósággal
megélhető valóság.
Az általam folytatott jó gyakorlat bemutatása
Az általam kialakított jó gyakorlat lényege egy többszintű, egymásra épülő
betegkommunikációs modell, amely a klasszikus rendelői ellátást kiegészíti és megerősíti
digitális edukációval, közösségi kommunikációval, hosszabb ismeretterjesztő tartalmakkal,
valamint élethelyzetre szabott tudásátadással. Ennek a szemléletnek a középpontjában az áll,
hogy a betegedukáció ne egyszeri információátadás legyen, hanem folyamatos, bizalmi alapú
folyamat.
A szülészet-nőgyógyászatban különösen ritka az olyan helyzet, amikor egyetlen találkozás
elegendő minden kérdés tisztázására. A női egészséggel kapcsolatos döntések jellemzően
hosszabb időn át érlelődnek. Egy nő információt gyűjt, megijed, reménykedik, kérdéseket
fogalmaz meg, halogat, újraértelmezi a tüneteit, tanácsot kér, majd ismét bizonytalanná válik.
A jó betegkommunikációnak ezt az egész folyamatot kell kísérnie.
Ennek a modellnek az első és legfontosabb pillére a rendelői kommunikáció. A mindennapi
munkámban arra törekszem, hogy a beteg ne passzív elszenvedője legyen a vizsgálatnak és a
döntéseknek, hanem valódi partnere. A leleteket, diagnózisokat, hormonális összefüggéseket
és terápiás lehetőségeket közérthetően, mégis szakmailag pontosan magyarázom el.
Különösen fontosnak tartom, hogy a beteg ne csak azt értse, mit javaslok, hanem azt is, hogy
miért. Tapasztalatom szerint ez jelentősen növeli az együttműködést, csökkenti a félelmet, és
segít abban, hogy a páciens ne elszigetelt tünetekként, hanem összefüggő folyamatként lássa
a saját állapotát.
A második pillér a rendelőn túli edukáció. Az elmúlt években tudatosan építettem olyan
videós és írásos tartalmakat, amelyek segítenek áthidalni azt az űrt, amely a rövid orvosi
találkozások és a betegek valós információigénye között feszül. Ez a munka kezdetben a
várandósság köré szerveződött, később azonban fokozatosan kiterjedt a női életút szinte minden meghatározó szakaszára: a pubertásra, a menstruációs ciklusra, a fogamzásgátlásra, a
termékenységtudatosságra, a szülés utáni regenerációra, a medencefenék egészségére, a
perimenopauzára és a menopauzára is.
Ezekből a törekvésekből nőtt ki a saját edukációs platformom, a FEMY, amelyet azzal a
céllal hoztam létre, hogy a nők életkoruknak, életszakaszuknak és problémáiknak megfelelő,
strukturált, bizonyítékokon alapuló segítséget kapjanak. A FEMY kurzusai nem pusztán
információkat közölnek, hanem egy-egy érzékeny témát végigkísérnek, és segítenek abban,
hogy a nők jobban megértsék a testüket, felismerjék a figyelmeztető jeleket, és tudatosabban
kapcsolódjanak saját egészségükhöz.
A gyakorlatom harmadik pillére a közösségi média tudatos, szakmailag felelős használata.
Napjainkban sok beteg elsőként nem a rendelőben, hanem az online térben találkozik
egészségügyi információval. Ez egyszerre jelent lehetőséget és kockázatot. Lehetőség, mert a
hiteles tudás sokkal szélesebb körben juthat el az emberekhez; kockázat, mert ugyanebben a
térben óriási mennyiségű félinformáció, leegyszerűsítés, félelemkeltés és tévhit is jelen van.
Éppen ezért igyekszem a saját felületeimen olyan rövid videókat, magyarázó tartalmakat és
edukációs üzeneteket közzétenni, amelyek közérthetőek, de nem szenzációhajhászok, és soha
nem mennek a szakmai pontosság rovására.
Jelenleg a social media felületeimen több mint 100 000-en követnek, így hazai viszonylatban
kimondottan sok, akár több, mint 1000000 emberhez jutnak el a női egészséggel kapcsolatos
hiteles, orvosi szempontból megalapozott tartalmaim. Ezt a számot nem önmagában tartom
fontosnak, hanem azért, mert jól mutatja: valódi társadalmi igény van arra, hogy a női test
működéséről, a hormonális változásokról, a nőgyógyászati panaszokról és az életkori
átmenetekről végre olyan nyelven szülessen kommunikáció, amely egyszerre pontos és
befogadható.
A jó gyakorlat negyedik eleme, hogy a kommunikációmat nemcsak rövid formátumokra
építem. Az a tapasztalatom, hogy a figyelem megragadására alkalmasak a rövid videók, de a
valódi megértéshez gyakran mélyebb magyarázatokra van szükség. Ezért számomra
különösen fontosak azok az együttműködések, amelyekben a videós formátumot részletesebb
cikkek, hosszabb ismeretanyagok egészítik ki. Az elmúlt évben rendszeresen dolgoztam
együtt a WMN-nel, ahol a megjelent anyagaim nemcsak rövid videókat, hanem minden egyes
témához kapcsolódó, mélyebb ismeretanyagot nyújtó cikkeket is tartalmaztak. Ez a forma
azért különösen értékes számomra, mert lehetőséget ad arra, hogy ugyanazt a témát több
rétegben dolgozzuk fel: a videó megszólít, a cikk pedig elmélyít.
A WMN mellett több más, nők által széles körben olvasott médiummal és felülettel is
együttműködtem vagy szerepeltem, többek között olyan platformokon, mint a Nők Lapja
Egészség, a Glamour, Intima.hu illetve különböző podcastok. Ezek a megjelenések számomra
nem elsősorban médiaszereplések, hanem annak a lehetőségei, hogy a hiteles orvosi ismereteket olyan közegbe vigyem be, ahol a nők valóban jelen vannak, kérdeznek, figyelnek
és kapcsolódnak. A cél minden esetben ugyanaz: a tudományosan megalapozott információk
eljuttatása minél szélesebb körbe, minél emberibb formában.
A jó gyakorlat ötödik eleme az életútalapú szemlélet. A női egészséget nem különálló
panaszok sorozataként, hanem egymásra épülő életszakaszok rendszerében szemlélem. Más a
kommunikációs igénye egy 10–12 éves kislánynak és az édesanyjának, akik az első
menstruáció előtt állnak; más egy gyermekvállalást tervező nőnek; más egy szülés után
regenerálódó anyának; és egészen más egy perimenopauzában lévő páciensnek, aki addig
esetleg több helyről is azt az üzenetet kapta, hogy „minden rendben van”, miközben az
életminősége jelentősen romlott. Ezért tudatosan olyan tartalmakat készítek, amelyekben az
érintett nő magára ismerhet, és azt érezheti: ez róla szól, az ő kérdései érvényesek, az ő
tünetei megérdemlik a figyelmet.
Kiemelten fontosnak tartom az anya–lánya kommunikáció hiteles ismeretek átadásával
történő támogatását a női test fejlődésével kapcsolatban, mert a testképhez, a menstruációhoz,
a női működéshez és később a szexualitáshoz való viszony alapjai már kisgyermek- és
serdülőkorban formálódnak. Ha ezekről a változásokról a családban természetes, biztonságos
és szakmailag megalapozott módon lehet beszélni, az hosszú távon csökkentheti a szorongást,
a szégyenérzetet és a tévhitek kialakulását. Meggyőződésem, hogy az anyák támogatása
ebben nemcsak edukációs feladat, hanem prevenciós jelentőségű is, hiszen a korán kialakuló,
egészséges testtudatosság hozzájárulhat ahhoz, hogy a lányok később magabiztosabban
forduljanak segítségért, jobban értsék saját testük jelzéseit, és tudatosabban vigyázzanak az
egészségükre.
Ezt a szemléletet jól mutatják azok a tipikus betegutak, amelyekkel a mindennapokban
találkozom.
Az egyik ilyen a perimenopauzában lévő nő története. Gyakran úgy érkezik meg a rendelőbe,
hogy már hónapok vagy évek óta alvászavarral, cikluszavarral, ingerlékenységgel,
szorongással, koncentrációs nehézséggel, fáradékonysággal vagy hőhullámokkal küzd.
Sokszor többféle magyarázatot kapott már: stressz, kimerültség, túlterheltség, életkori
változás. A beszélgetés első fontos pontja ilyenkor az, hogy összeálljon számára a kép: ezek a
tünetek nem véletlenszerűek, nem „hiszti”, nem gyengeség, hanem egy hormonális átmenet
részei lehetnek. Nagyon sokszor már ennek a felismerése is óriási megkönnyebbülést hoz.
Csak ezután lehet érdemben beszélni életmódról, kivizsgálásról, terápiás lehetőségekről és
arról, hogyan lehet visszaadni a kontrollérzést.
Egy másik gyakori betegút a fiatal lányok és családjaik edukációja. Az első menstruáció
körüli időszakban nemcsak biológiai kérdések merülnek fel, hanem szorongás, bizonytalanság és sokszor kommunikációs nehézség is. Az, hogy hogyan beszélünk a test
változásairól, mennyire természetes vagy éppen mennyire terhelt ez a téma egy családban,
hosszú távon is befolyásolhatja a lányok viszonyát a saját testükhöz. Az erre a korosztályra
készült edukációs anyagokkal és kurzusokkal az a célom, hogy a tudás mellett nyelvet is
adjak a családok kezébe: lehessen erről természetesen, szégyen nélkül, mégis szakmailag
pontosan beszélni.
Hasonlóan fontos terület a várandósság alatti edukáció. A „Segítség, babát várok!” vlog
kapcsán nagyon sok olyan visszajelzést kaptam, hogy a nők azért szerették, mert nem
riogatott, nem bagatellizált, hanem érthetően és hétről hétre végigkísérte őket egy intenzív,
sok bizonytalansággal járó időszakon. Ez megerősített abban, hogy a jó betegkommunikáció
nemcsak információközlés, hanem kísérés is. Egy jól időzített, hiteles magyarázat sokszor
csökkenti a felesleges szorongást, és segít a nőknek abban, hogy ne kiszolgáltatottan, hanem
felkészülten éljenek meg egy-egy életszakaszt.
Külön említést érdemelnek azok a témák, amelyekhez sokáig társadalmi csend kapcsolódott.
Ilyen például a medencefenék egészsége, a szülés utáni regeneráció, a fájdalmas együttlét, a
hüvelyszárazság vagy az inkontinencia. Ezekben a kérdésekben a nők gyakran sokáig
egyedül maradnak, mert azt hiszik, hogy a panaszuk ritka, kínos, vagy „ezzel már nem illik
foglalkozni”. Pedig ezek a problémák nagyon sok nőt érintenek, és komoly életminőség-
romlást okozhatnak. A róluk szóló edukáció ezért számomra nem pusztán ismeretterjesztés,
hanem tehermentesítés és legitimálás is.
Munkám része az is, hogy a hiteles digitális orvosi kommunikáció fontosságáról szakmai
fórumokon is megszólalok. Nemrég cikkem jelent meg a Magyar Nőorvosok Lapjában a
hiteles digitális, online kommunikáció jelentőségéről a szülészet-nőgyógyászatban. Ennek
azért tulajdonítok nagy jelentőséget, mert azt gondolom: a betegkommunikációról nemcsak a
laikus nyilvánosság előtt kell beszélnünk, hanem szakmai körben is. A digitális tér ma már
megkerülhetetlen része az egészségügyi tájékozódásnak, ezért az orvosi felelősségünk is
kiterjed arra, hogy miként vagyunk jelen benne.
Összességében az általam folytatott jó gyakorlat lényege az, hogy a betegkommunikációt
több szinten, egymást erősítő módon építem fel: a rendelőben, a digitális platformokon, a
strukturált online edukációban, a médiában és a szakmai diskurzusban egyaránt. Célom
mindenhol ugyanaz: a női egészséggel kapcsolatos tudást úgy közelebb vinni a betegekhez,
hogy az ne veszítsen a szakmai hitelességéből, mégis érthetővé, emberivé és cselekvésre
ösztönzővé váljon.
A jó gyakorlat újszerűsége, társadalmi és szakmai
jelentősége
Úgy gondolom, az általam végzett munka újszerűsége nem abban áll, hogy orvosként
kommunikálok a betegekkel, hiszen ez természetesen minden gyógyító munka része kellene
hogy legyen. Az újdonság sokkal inkább abban rejlik, hogy a betegkommunikációt tudatosan
rendszerszintű, stratégiai elemként építettem be a szakmai működésembe, és azt a rendelő
falain túlra is kiterjesztettem.
A egészségügy egyik jelentős kihívása, hogy az ellátás ideje korlátozott, a betegek
információéhsége viszont egyre nagyobb. Ezzel párhuzamosan az online térben rengeteg
egészségügyi tartalom jelenik meg, amelyek között a laikusok számára gyakran nehéz
eligazodni. A hiteles tudományos információ, a személyes tapasztalat, a marketingüzenet, a
félig igaz állítás és az áltudományos tartalom sokszor ugyanazon a felületen, egymás mellett
jelenik meg. A beteg számára ez könnyen vezethet túlzott aggodalomhoz, téves
önmegfigyeléshez, megalapozatlan félelmekhez vagy éppen hamis megnyugváshoz.
Ebben a közegben különösen nagy felelőssége van annak, ha egy orvos megszólal.
Meggyőződésem, hogy ma a jó betegkommunikáció már nem érhet véget a rendelőben. A
hiteles orvosi jelenlétnek ott kell lennie azokon a felületeken is, ahol a betegek valójában
keresnek: a közösségi médiában, az online magazinokban, a podcastokban, a digitális
edukációs platformokon. Ugyanakkor nem elég pusztán jelen lenni. Az is lényeges, hogy az
üzenet megőrizze a szakmai pontosságát, és ne oldódjon fel a figyelemért folyó verseny
leegyszerűsítő logikájában.
Az általam kialakított modell ezt az egyensúlyt próbálja megteremteni. Rövid videókban
képes megszólítani a figyelmet, hosszabb cikkekben elmélyíti a tudást, online kurzusokban
strukturáltan felépíti az ismereteket, a rendelőben pedig személyre szabottan kapcsolja a
tudást az adott páciens problémájához. Ez a többrétegűség teszi a gyakorlatot hatékonnyá és
különösen adaptálhatóvá.
Szakmai szempontból azért érzem jelentősnek ezt a megközelítést, mert a nőgyógyászatban
az egészségműveltség hiányosságai közvetlenül befolyásolhatják az ellátás kimenetelét. Ha
egy nő nem tudja, mikor tekinthető rendellenesnek a vérzése, később fordul segítségért. Ha
nem érti, milyen hormonális változások zajlanak a perimenopauzában, könnyen azt hiheti,
hogy „vele van baj”. Ha a szülés utáni testi változásokról nincs valós képe, nagyobb eséllyel
él meg bűntudatot, szorongást és magányt. Ha a fogamzásgátlásról vagy a termékenységről
főként online töredékinformációkból tájékozódik, sokkal sebezhetőbbé válik a tévhitekkel
szemben.
Vagyis a betegkommunikáció itt nem csupán udvariassági vagy stílusbeli kérdés.
Diagnosztikus, terápiás és prevenciós jelentősége van. A jó kommunikáció javíthatja a beteg
együttműködését, növelheti a szűréseken való részvételt, segítheti a korai felismerést, és
csökkentheti a felesleges félelmekből vagy tévhitekből adódó károkat. Ebből a szempontból a
kommunikáció a gyógyítás hatékonyságának része.
Társadalmi jelentősége pedig abban áll, hogy olyan témákat visz be a nyilvános térbe,
amelyekről korábban legfeljebb zárt ajtók mögött, sokszor szégyenérzettel átitatva esett szó.
A női test működésével kapcsolatos edukáció nem egyszerűen tudásátadás. Egyúttal
kulturális munka is: segít lebontani a tabukat, csökkenti a hallgatást, legitimálja a női
tapasztalatokat, és nyelvet ad olyan jelenségekhez, amelyek sokáig „kimondhatatlanok”
voltak. Ha egy nő először egy hiteles orvosi tartalomban hallja azt, hogy a perimenopauza
nem hiszti, a fájdalmas együttlét nem természetes, vagy az inkontinencia nem szégyen,
hanem kezelhető állapot, az sokszor már önmagában elindít egy pozitív változást.
Fontosnak tartom azt is, hogy ez a kommunikáció ne csak egy szűk, egészségügyileg már
amúgy is tudatos réteghez jusson el. Éppen ezért nagy jelentőséget tulajdonítok azoknak a
széles elérésű platformoknak, ahol orvosi minőségű edukáció jelenhet meg. A több mint
százezres közösségi médiaelérés, a női magazinokban való rendszeres megjelenés, a
podcastszereplések és a hosszabb cikkek mind azt szolgálják, hogy a tudás ne elit információ
maradjon, hanem valóban eljusson a mindennapi életbe.
Úgy gondolom, az is újszerű a munkámban, hogy a betegkommunikációt nem pusztán
laikusok felé végzett tevékenységnek tekintem, hanem szakmai ügynek is. A digitális orvosi
kommunikáció jelentőségéről szóló publikációm azt a meggyőződésemet tükrözi, hogy erről
a témáról a szakmán belül is beszélnünk kell. A jövő orvoslásában a kommunikáció nem
másodlagos készség lesz, hanem a minőségi ellátás egyik alapfeltétele.
A jó gyakorlat további erőssége, hogy más területeken is adaptálható. Bár a munkám fókusza
a nőgyógyászat és a női életút, az alapelvek szélesebb körben is alkalmazhatók: közérthető,
de pontos kommunikáció; több csatornán jelen lévő edukáció; a beteg partnerként kezelése; a
rövid és hosszú formátumok tudatos összekapcsolása; és az, hogy az információ ne csak
elhangozzon, hanem valóban meg is érkezzen a beteghez. Azt gondolom, ez a szemlélet más
szakmákban is segíthethet javítani az ellátás minőségét és az egészségműveltséget.
Mindezek miatt számomra a betegkommunikáció nem kiegészítő tevékenység, hanem
misszió. Egy olyan orvosi feladat, amely a tudás, az empátia, a prevenció és a társadalmi
felelősség metszetében helyezkedik el. Ha egy nő egy videóm, egy cikkem, egy kurzusom vagy egy rendelői beszélgetés után jobban érti a saját testét, kevésbé fél, bátrabban kérdez,
hamarabb fordul segítségért, vagy egyszerűen csak megkönnyebbül attól, hogy végre értelmet
nyertek a tünetei, akkor úgy érzem, a kommunikáció valóban betöltötte a gyógyító szerepét.
Elképzelésem arról, hogy az elismerés esetén hogyan
hasznosítanám a Díjat
Amennyiben elnyerném a Richter Érdemérem elismerést, azt elsősorban nem személyes
sikernek, hanem annak visszaigazolásának tekinteném, hogy a hiteles, emberközpontú,
korszerű betegkommunikációnak valóban helye és súlya van a mai orvoslásban. Számomra
ez a díj megerősítést jelentene abban, hogy érdemes tovább folytatni és még tudatosabban
fejleszteni azt a munkát, amelyet az elmúlt években a női egészségért végzek.
A díjjal járó szakmai figyelmet mindenekelőtt arra szeretném felhasználni, hogy tovább
bővítsem azokat a közérthető, bizonyítékokon alapuló edukációs anyagokat, amelyek a női
életút különböző szakaszaihoz kapcsolódnak. Kiemelt célom, hogy még több olyan tartalom
készüljön, amely a pubertástól a reproduktív éveken át a szülés utáni időszakig, illetve a
perimenopauza és menopauza időszakáig segíti a nőket abban, hogy jobban értsék a testük
működését, időben felismerjék a problémákat, és megalapozott döntéseket tudjanak hozni.
Emellett szeretném tovább erősíteni azt a formát, amelyben a rövid, könnyen befogadható
tartalmak mellett mélyebb, strukturáltabb ismeretanyagok is elérhetőek. Meggyőződésem,
hogy a jövő egészségkommunikációjának egyik kulcsa éppen ez az egyensúly: hogyan lehet
úgy megszólítani az embereket a modern digitális térben, hogy közben ne veszítsük el a
tartalom mélységét és szakmai igényességét. A díj szakmai tekintélye segíthetne abban, hogy
ezt a szemléletet még szélesebb körben képviseljem.
Nagyon fontos számomra az is, hogy a betegkommunikációt a jövőben még hangsúlyosabban
mint tanítható és fejleszthető orvosi kompetenciát képviseljem. Hosszabb távon szeretnék
hozzájárulni ahhoz, hogy a hiteles digitális kommunikáció, a betegedukáció és az
egészségműveltség támogatása még hangsúlyosabban jelenjen meg az orvosi gondolkodásban
és képzésben is. Úgy gondolom, hogy az elkövetkező évek egészségügyében ez egyre
kevésbé lesz opcionális készség, és egyre inkább a jó orvosi működés egyik alapja.
A díj nyilvánosságát arra is szeretném használni, hogy tovább csökkentsük a női egészséggel
kapcsolatos tabukat. Sok téma még mindig túl kevés figyelmet kap, vagy csak
leegyszerűsítve jelenik meg a nyilvánosságban. Ilyen a perimenopauza, a medencefenék egészsége, a szülés utáni regeneráció, a női szexualitás számos kérdése vagy a serdülőkori
testváltozások. Ha a díj segít abban, hogy ezekről többet, pontosabban és empatikusabban
beszélhessünk, akkor annak valós társadalmi haszna lesz.
Azt is fontosnak tartom, hogy az elismerés ne csak engem erősítsen meg, hanem tágabb
értelemben azt az orvosi szemléletet is, amely a szakmai hitelességet nem választja el az
emberi hangvételtől. Szeretném, ha minél többen éreznék azt, hogy a korszerű orvosi
kommunikáció nem a szakmaiság gyengítése, hanem éppen annak egyik legfontosabb
megnyilvánulása.
Végül számomra a díj egyik legnagyobb értéke az lenne, hogy tovább lehetne vele építeni azt
a hidat, amelyet az elmúlt években a nőgyógyászati szakértelem és a mindennapi női
tapasztalat között próbáltam létrehozni. Hiszem, hogy a tudásnak akkor van igazi ereje, ha
eljut azokhoz, akiknek szükségük van rá, és ha közben nemcsak informál, hanem bátorít,
megtart és mozgósít is. Ha a Richter Érdemérem ehhez adna további lendületet, azt nagy
megtiszteltetésnek és nagy felelősségnek is érezném.
A munkám során azt tanultam meg, hogy sokszor nem a legbonyolultabb magyarázat segít a
legtöbbet, hanem az a mondat, amelyet a beteg végre megért, és amely után azt mondja: most
már értem, mi történik velem. Számomra a betegkommunikáció lényege ebben a pillanatban
sűrűsödik össze. Abban, hogy a tudás ne távolságot teremtsen orvos és beteg között, hanem
kapcsolatot. Ezt a szemléletet szeretném a jövőben is képviselni, erősíteni és minél több
nőhöz eljuttatni.
