A pályázó rövid szakmai bemutatkozása, motivációja
A pályázó 1978. május 28-án született Pécsett, harmadik generációs orvos család tagjaként. Általános és középiskolai tanulmányait Siklóson végezte. A Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett kiváló eredménnyel. 2003-ban szerzett általános orvosi diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetemen cum laude minősítéssel. 2003-tól dolgozik a II. sz. Belgyógyászati Klinikán és Nephrológiai Centrumban, 2003 és 2005 között rezidensként, 2005-2008 között klinikai orvosként, majd 2009-től egyetemi tanársegédként, valamint 2011-től a Fresenius Medical Care Dialízis Centrumban dializáló orvosként, majd 2013-tól orvos igazgató-helyettesként is. 2008 decemberében szakvizsgázott belgyógyászatból, majd 2011 áprilisában nefrológiából. 2015-ben a „Hypertonia Gondozás Minősített Orvosa”, 2019-ben diabetológia licensz minősítést szerzett. 2019. márciusában védte meg doktori értekezését az ”Artériás érfalmerevség és kardiovaszkuláris szövődmények krónikus vesebetegségben” címmel, ezzel PhD fokozatot szerzett.
A tudományos diákkori munkáját 1998-ban kezdte a Pécsi Tudományegyetem, Klinikai Központ, Szívgyógyászati Klinikáján Dr. Habon László adjunktus úr témavezetésével, amelyből dékáni pályamunka 2. díj és így sikeres államvizsga dolgozat született.
Kutatási területe a krónikus vesebetegségben előforduló kardiovaszkuláris szövődmények és az artériás érfalmerevség vizsgálata. A Pécsi Tudományegyetem, Klinikai Központ, II. sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrumban ismerkedett meg a nem- invazív kardiológiai vizsgálómódszerekkel Késői István főorvos úr vezetésével és itt kezdte meg kutató munkáját Nagy Judit professzornő irányítása mellett, majd folytatta Wittmann István professzor úr támogatásával. Kutató munkáját a későbbiekben Kovács Tibor professzor úr és Csiky Botond tanár úr témavezetésével végezte.
A pályázó a kutatási témában született 22 tudományos cikkből 9 első szerzője, 1 megosztott első szerzője és 12 cikk társszerzője, 22 idézhető absztraktból 7 első szerzője 15 társszerzője. A jelölt összesített impakt faktora 41,905, ebből első szerős impakt faktora 30,664. Független idézettsége 143, Hirsch index 6. Tudományos cikkeit hazai és nemzetközi folyóiratokban publikálta magyar és angol nyelven. 2018-ban a Magyar Nephrológiai Társaság elismerő oklevelét kapta - klinikai kutatás témában 2017-ben megjelent nephrológiai közleményéért, amely a Kidney and Blood Pressure Research folyóiratban jelent meg: „The Impact of Osteocalcin, Osteoprotegerin and Osteopontin on Arterial Stiffness in Chronic Renal Failure Patients on Hemodialysis” címmel.
2022-ben és 2023-ban a Magyar Nephrológiai Társaság „Az év legkiemelkedőbb nephrológiai közleménye” (klinikai kutatás) díjat nyerte el a „The prognostic role of heart rate recovery after exercise and metabolic syndrome in IgA nephropathy” és a „Left ventricular myocardial mass index associated with cardiovascular and renal prognosis in IgA nephropathy” címmel a publikációival, amelyek a BMC Nephrology Folyóiratban jelentek meg.
A pályázó 2008-ban Barcelonában, 2015-ben Londonban az Európai Nephrológus Társaság (ERA/EDTA) éves kongresszusán, valamint 2018-ban Barcelonában és 2024-ben Berlinben az Európai Hypertónia Társaság (ESH) éves kongresszusán mutatott be és idén is prezentál posztert saját kutatási eredményeiből.2008 óta tagja a Magyar Hypertonia (MHT), Nephrológia (MANET), Kardiológia (MKT) és Dibetológiai (MDT) Társaságnak, valamint az Európai Hypertonia (ESH), Nephrologia (ERA/EDTA) és Kardiológiai Társaságnak (ESC). 2003 óta vesz rész a klinikán III. éves hallgatók számára belgyógyászati propedeutika tantárgy oktatásában magyar és angol nyelven. 2005 óta V. éves hallgatók nefrológiai és diabetológiai oktatását is végzi magyar nyelven. Ezen kívül részt vett fogász és mentőtiszt hallgatók belgyógyászati oktatásában is. 2014 óta a II. sz. Belgyógyászati Klinika minőségirányítási vezetőjeként is dolgozik.
2009 óta végzi hypertoniás, diabeteses, krónikus és végstádiumú vesebetegek gondozását a járóbeteg szakellátás keretein belül, évente több, mint 1000 beteget ellátva. Osztályos munkája során részben végállapotú vesebetegek művesekezelését, valamint kórházi ellátásukat is végzi.
Munkája során motivációt egy-egy gondozott vesebetegnél a sikeresen megvalósított veseátültetés és a veseátültetésig eljuttatott beteg öröme jelent a pályázó számára, ami biztosítani tudja a korábban akár művesekezelt beteg számára, hogy ismét teljes életet tudjon élni a beteg és ezzel együtt több időt tölthessen a családjával és ismét dolgozni tudjon, ezáltal is a társadalom hasznos tagjává válva.
A pályázó által folytatott jó gyakorlat bemutatása
A pályázó az orvosi munkája, a betegellátás és gondozás mellett részt vesz az orvostanhallgatók képzésében és oktatásában is és mindemellett klinikai kutatással is foglalkozik. Kutatási eredményeinek elismeréseként 3 alkalommal nyerte el (2018, 2022 és 2023-ban) a Magyar Nephrológiai Társaság „Az év legkiemelkedőbb nephrológiai közleménye” kitüntetést. Valamint tudományos kutatási pályázaton a Magyar Hypertonia Társaság (2023) és a Magyar Nephrológiai Társaság támogatását (2022).
Kutatási témája a krónikus vesebetegségben előforduló kardiovaszkuláris szövődmények és az artériás érfalmerevség vizsgálata. A krónikus vesebetegség (CKD) az utóbbi évtizedekben népbetegséggé vált, a betegek száma várhatóan a közeljövőben emelkedni fog hazánkban is. Egy közelmúltban megjelent publikáció alapján hazánk közel „másfél millió vesebeteg” országa. Az Egészségügyi Szakmai Kollégiumi Nefrológia és Dialízis Tagozat, valamint a Magyar Nephrológiai Társaság: „A felnőttkori idült vesebetegség diagnózisa kezelése” című irányelvet dolgozott ki, hogy ezzel is felhívja a figyelmet az idült vesebetegség (CKD) egész társadalmat érintő népegészségügyi problémájára, valamint a korai felismerésének fontosságára és kezelésére. Nagyon fontos minden alapellátásban dolgozó kolléga számára az idült vesebetegség fogalmának, a becsült glomeruláris filtrációs ráta (bGFR) használatának, valamint a CKD – stádiumok és a fehérjevizelés stádiumainak és az ebből következő idült vesebetegség progressziójának ismerete.
A betegek többségénél nem ismerjük fel időben a GFR csökkenését, amely az esetek nagy részében az érkárosodás (diabetes, hipertónia, atherosclerosis) következtében alakul ki. Ezért fontos, hogy gondoljunk a CKD-s beteg kardiovaszkuláris rizikójának becslésére, valamint a beteg érstátuszának felmérésére mind a koszorúér, mind az agyi és perifériás erek tekintetében. Az időben elkezdett gondozás, kezelés és megfelelő edukáció lehetőséget nyújt a veseelégtelenség progressziójának csökkentésére, esetleg megállítására, a vesebetegség szövődményeinek kezelésére. Az irányelv szerint szűrni a nagy kockázatú betegeket kell a hipertóniásokat, a cukorbetegeket, a kardiovaszkuláris betegeket, a pozitív családi anamnézisű betegeket, az elhízottakat és az időseket.
A CKD specifikus kezelése az alapbetegség függvénye. A CKD korai kezelésekor két fő célt kell szem előtt tartanunk: a vesebetegség progressziójának megakadályozását és a szövődmények megelőzését.
A CKD kialakulásának megelőzésben a korai szűrővizsgálatok és az edukáció (mind a páciens, mind pedig a családtagok) szükségessége nélkülözhetetlen, a már kialakult szövődmények korai felismerése, gondozása és kezelése szintén fontos feladat, ebben a közös csapatmunkában lehet egymás segítségére a családorvos és a nefrológus szakorvos, valamint a társszakmák képviselői például a gyógyszerészek is.
Krónikus vesebetegség esetén, mint az IgA nefropátia (IgAN), amely a leggyakoribb primer glomerularis betegség világszerte, igaz, hogy a betegek jó részénél csak évtizedek alatt vezet végstádiumú veseelégtelenséghez (ESRD), azonban a betegek másik részénél a progresszió sokkal gyorsabb, emiatt szükség lehet új és újabb biomarkerek vizsgálatára, amelyek segítségünkre lehetnek ezen betegek progresszió becslésében. Az IgAN-s betegek kardiovaszkuláris (CV) eltérései szintén jól vizsgálhatók ebben a populációban ill. CKD esetén a CV megbetegedések felelősek ezen betegek mortalitásáért.
A pályázó 2023-ban publikált 4 és 2024-ben 1 tudományos elsőszerzős cikke jelent meg a témában. Az első három cikkben krónikus vesebeteg, IgA nefropátiában szenvedő betegpopulációt vizsgált. A tavaly megjelent 4. cikkében krónikus hemodialízis kezeléseben részesülő betegeket. Az idei évben publikált cikkben szintén IgA nefropátiás betegek szerepelnek.
A tavaly megjelent International Journal of Molecular Sciences folyóiratban (impakt faktor: 6,208, Q1) publikált cikkben, amelynek a címe: „The Role of Two Heart Biomarkers in IgA Nephropathy”, ebben a vizsgálatban célunk a betegség kimenetelének becsléséhez különböző biomarkerek felkutatása volt, amelyek jelentősen befolyásolják a verőerekben és a szívben bekövetkező változások. Keresztmetszeti vizsgálatunkban 90 IgAN-ban szenvedő beteget vizsgáltunk. Az agyi natriuretikus peptid (NT-proBNP) N-terminális prohormonját szívelégtelenség biomarkerként, automatizált immonoassay módszerrel, míg az I-es típusú kollagén karboxi-terminális telopeptidjét (CITP) fibrózis markerként ELISA kittel határoztuk meg. Az artériás merevséget a carotis-femoralis pulzushullám sebesség (cfPWV) mérésével határoztuk meg. Vesefunkció és rutin echokardiográfiás vizsgálatok is történtek. Az eGFR alapján a betegeket két kategóriába, a CKD 1-2 és a CKD 3-5 kategóriába sorolták. A CKD 3-5 csoportban szignifikánsan magasabb volt az NT-proBNP (p = 0,035), a cfPWV (p = 0,004) és a központi aorta szisztolés nyomás (p = 0,037), de a CITP nem. Mindkét biomarker pozitivitás szignifikánsan magasabb volt a CKD 3-5 csoportban (p = 0,035), mint a CKD 1-2 csoportban. A centrális aorta szisztolés nyomása szignifikánsan magasabb volt a diasztolés diszfunkciós csoportban (p = 0,034), míg a szisztolés vérnyomás nem. Az eGFR és a hemoglobin szintek erős negatív korrelációt mutattak, míg a bal kamrai szívizom tömeg index (LVMI), az aorta pulzusnyomás, a centrális aorta szisztolés nyomás és a cfPWV pozitív korrelációt mutatott az NT-proBNP-vel. A cfPWV, az aorta pulzusnyomás és az LVMI erős pozitív korrelációt mutatott a CITP-vel. Csak az eGFR volt az NT-proBNP független prediktora lineáris regressziós analízissel. Az NT-proBNP és CITP biomarkerek segíthetnek azonosítani azokat az IgAN-betegeket, akiknél magas a szubklinikai szívelégtelenség és további atheroscleroticus betegségek kockázata.
A szintén tavaly a BioMed Central Nephrology (impakt faktor: 2,585, Q2) folyóiratban publikált, „Relationship between arterial stiffness, left ventricular diastolic function, and renal function in chronic kidney disease” című publikációnkban vizsgálatunk célja a krónikus vesebetegségben, IgA nephropathiában a bal kamrai diasztolés diszfunkciójának prognosztikai jelentőségének vizsgálata, ezért a diasztolés diszfunkció, az artériás merevség és a vesefunkció közötti kapcsolat további tisztázása volt. 79 IgA nephropathiás beteget (46 ± 11 évesek) és 50 kontrollt vizsgáltunk. A korai (Ea) és késői (Aa) diasztolés sebesség mérésére szöveti Doppler képalkotást használtunk. Az artériás merevséget fotopletizmográfiával (merevségi index (SI)) és oszcillometrikus módszerrel (aorta pulzushullám sebessége (PWVao)) mérték. Összehasonlítottuk az IgAN betegeket egy hasonló, megtartott eGFR-értékkel rendelkező kardiovaszkuláris kockázati csoporttal. Szoros korrelációt találtunk az Ea/Aa és az SI között (p < 0,001), valamint a PWVao-val (p < 0,001), csak az IgAN-ban és az eGFR-rel (p < 0,001) mindkét csoportban. Az IgAN betegeket CKD1-2 és CKD3-5 csoportokba osztottuk. A CKD 3-5 csoportban a diasztolés diszfunkció előfordulása szignifikánsan magasabb volt: 39% vs. 72% (p = 0,003). Kiszámítottuk a bal kamra merevségét (LVR), amely szoros összefüggést mutatott az SI-vel (p = 0,009) és az eGFR-rel (p = 0,038). Lineáris regressziós elemzéssel az SI független prediktorai az életkor, az E/A és az E/Ea voltak; SI volt az LVR prediktora; és az E/A és a magas vérnyomás volt az eGFR prediktora. Krónikus vesebetegségben a megnövekedett LVR és az érmerevség együtt jár a csökkent vesefunkcióval, amely közvetlenül összefügg a diasztolés diszfunkcióval és az érmerevséggel. A CKD csoport és a kontroll csoport összehasonlítása alapján a nagyon korai CKD-ben érrendszeri elváltozások azonosíthatók.
Az International Journal of Cardiovascular Imaging (impakt faktor: 2,316, Q2) című folyóiratban publikált „Renal and cardiovascular prognostic significance of echocardiographic early diastolic mitral annular velocity in IgA nephropathy” című értekezésben a krónikus vesebeteg, IgA nephropathiás populációban, szöveti Doppler echokardiográfia (TDI) segítségével vizsgáltuk a disztolés diszfunkciót, amelynek prognosztikai jelentősége ismert. A szöveti Doppler echokardiográfia (TDI) egy másik módszer a szívizom kontraktilitásának mérésére és a diasztolés diszfunkció meghatározására. 79 IgAN-beteget (46 ± 11 év), akiknek CKD 1-3 stádiuma volt, vizsgáltunk és követtük 70 ± 28,7 hónapig. Doppler echokardiográfiával mértük az E (korai) és A (késői) hullámokat, valamint az E hullám lassulási idejét (EDT) a mitrális beáramlás során. A korai (Ea) és késői (Aa) diasztolés sebességek mérésére TDI-t használtunk (laterális és septális bazális falrészlet átlaga). Ezekből számoltuk ki az E/Ea és Ea/Aa arányokat. Az elsődleges kombinált végpontok a teljes mortalitás, a fő CV események és a végstádiumú vesebetegség, a másodlagos végpontok pedig a szív- és érrendszeri vagy a vese voltak (az eGFR 15 ml/perc/1,73 m2 alá csökkent, vagy vesepótló kezelést kezdtek el). A csökkent Ea-értékkel (< 13 cm/s) szenvedő betegeknél szignifikánsan több végpont volt (20/42 vs. 3/37; p = 0,001), mint a magasabb Ea-értékkel rendelkező betegeknél (≥ 13 cm/s). A másodlagos vese-végpontok is szignifikánsan magasabbak voltak (p = 0,004). Egy többváltozós modellben az eGFR független korrelációt mutatott az E/A aránnyal (r = 0,466; p < 0,01), az EDT-vel (r = -0,270; p < 0,01), az Ea/Aa aránnyal (r = 0,455; p < 0,01), és csökkent Ea (r = 0,544; p < 0,01). Az Ea-t befolyásoló független tényezők egy- és többváltozós regresszióval csak az EDT voltak, logisztikus regresszióval az életkor és az albuminuria. Vizsgálatunk alapján a TDI-vel mért csökkent Ea alkalmas tényezőnek tűnik az IgA nephropathia prognózisának előrejelzésében. A csökkent Ea hasznos paraméter lehet a magas kockázatú CKD-s betegek azonosításában.
A Journal of Clinical Medicine (impakt faktor: 4,96, Q1) folyóiratban publikált 2023-as cikkünkben, amelynek címe: „Acute Vascular Response to Hemodialysis as Measured by Serum Syndecan-1 and Endothelin-1 Levels as Well as Vascular Stiffness” krónikus hemodialízis kezelésben részesülő betegek vizsgáltunk. A krónikus hemodializált (HD) betegek szív- és érrendszeri kockázata nagyon magas. Ebben döntő szerepe lehet a dialízis során az endothel faktorok által közvetített akut érelváltozásoknak. Ennek a cikknek a célja a HD alatti akut vaszkuláris változások tanulmányozása volt. 29 krónikus HD- kezelt betegnél (életkor: 65,6 ± 10,4 év) mértük a pre-, mid- és post-HD plazma syndecan-1 (SDC-1) és endothelin-1 (ET-1) szintjét. Az applanációs tonometriát a HD előtt végeztük. A betegek SDC-1 szintje nőtt a HD alatt (p = 0,004). A férfiak ET-1 szintje magasabb volt. A betegeket két csoportra osztottuk a pre-HD pulzushullám terjedési sebességük sebességük (PWV) alapján: PWV ≥ 12 m/s és PWV < 12 m/s. A HD előtti és közbeni SDC-1 szint magasabb volt a PWV ≥ 12 m/s csoportban (10,174 ± 2,568 vs. 7,928 ± 1,794 ng/mL, p = 0,013 és 10,319 v 4 s 3,48. 1,793 ng/ml, p = 0,044). A HD végén mért ET-1 szintek magasabbak voltak a PWV ≥ 12 m/s-os betegcsoportban (10,88 ± 3,00 vs. 8,05 ± 3,48 pg/l, p = 0,027). Azoknál a betegeknél, akiknek PWV ≥ 12 m/s volt, magasabb volt a pre-HD perifériás és aorta szisztolés vérnyomás (p < 0,05). Az összkoleszterin korrelált az SDC-1 csökkenésével a HD alatt (r = 0,539; p = 0,008). A pre-, mid- és post-HD SDC-1 korrelált az ultrafiltrációval (r = 0,432, p = 0,019; r = 0,377, p = 0,044; és r = 0,401, p = 0,012). Megállapítottunk, hogy a syndekán-1 és endothelin-1 hozzájárulnak a HD során megfigyelt érelváltozásokhoz és összefüggésben állhatnak egyéb kardiovaszkuláris kockázati tényezőkkel.
Az idei évben szintén a Journal of Clinical Medicine (impakt faktor 4,96, Q1) folyóiratban megjelent legújabb publikáció amelynek címe: „Are Platelet-Related Parameters Prognostic Predictors of Renal and Cardiovascular Outcomes in IgA Nephropathy?”, arra kérdésre keresi a választ, hogy a vérlemezkékkel kapcsolatos paraméterek, úgymint a thrombocyta/albumin ill. thrombocyta/lymphocyta arány paraméterek lehetnek-e progosztikai mutatók a szív-és érrendszeri ill. vese kimenetel tekintetében IgA nefropátiában. Az IgA nephropathia (IgAN) krónikus gyulladással jár. Monocentrikus retrospektív vizsgálatban 124 IgAN A betegeket két csoportra osztottuk a PAR cut-off értéke alapján. Bármely ok miatti halálozás, főbb CV események és a végstádiumú vesebetegség volt az elsődleges kombinált végpont. Másodlagos a végpontokat, például a CV-t vagy a vese végpontokat is külön elemeztük. A betegek átlag életkora 43,7 ± 13,5 év, a követési idő 124 ± 67 hónap volt. A K-M görbék azt mutatták hogy a PLR, PAR és PLT szorosan összefüggött az elsődleges kombinált végponttal (p = 0,002, p = 0,004, p = 0,001) és a vese kimenetellel (p < 0,001, p < 0,001, p < 0,001), de nem a CV kimenetelekkel. Azonban bal kamrai hipertrófiával (LVH) vagy metabolikus szindrómával (MetS) kombinálva, a PAR szignifikáns előrejelzője volt az elsődleges (p < 0,001, p < 0,001) és a másodlagos végpontoknak (p = 0,001 és p = 0,038; p = 0,001 és p = 0,015). Ezenkívül a PLR korrelált a albuminuria (r = -0,165, p = 0,033) és LVH (r = -0,178, p = 0,025), míg a PLT korrelált az eGFR-rel (r = 0,158, p = 0,040). Mindezek alapján az emelkedett PAR és PLR előre jelezhetik a végstádiumú vesebetegség kialakulását, de LVH-val és MetS-sel kombinálva az IgAN-ban előforduló CV eseményeket is. A PAR és PLR meghatározása hasznos és költséghatékony paraméter lehet, mind a szív- és érrendszeri és a vesekockázatok értékeléshez IgAN-ban.
2023 és 2024. évi publikációk:
Sági B, Vas T, Jakabfi-Csepregi R, Horváth-Szalai Z, Kőszegi T, Csiky B, Nagy J, Kovács TJ. The Role of Two Heart Biomarkers in IgA Nephropathy. Int J Mol Sci. 2023 Jun 19;24(12):10336. doi: 10.3390/ijms241210336.
Sági B, Késői I, Vas T, Csiky B, Nagy J, Kovács TJ. Relationship between arterial stiffness, left ventricular diastolic function, and renal function in chronic kidney disease. BMC Nephrol. 2023 Sep 3;24(1):261. doi: 10.1186/s12882-023-03308-w.
Sági B, Késői I, Vas T, Csiky B, Nagy J, Kovács T. Renal and cardiovascular prognostic significance of echocardiographic early diastolic mitral annular velocity in IgA nephropathy. Int J Cardiovasc Imaging. 2023 Nov 7. doi: 10.1007/s10554-023-02988-7.
Sági B, Kun S, Jakabfi-Csepregi RK, Sulyok E, Csiky B. Acute Vascular Response to Hemodialysis as Measured by Serum Syndecan-1 and Endothelin-1 Levels as Well as Vascular Stiffness. J Clin Med. 2023 Nov 29;12(23):7384. doi: 10.3390/jcm12237384.
Sági B, Vas T, Csiky B, Nagy J and Kovács TJ. Are Platelet-Related Parameters Prognostic Predictors of Renal and Cardiovascular Outcomes in IgA Nephropathy? J. Clin. Med. 2024, 13, 991. https://doi.org/10.3390/ jcm13040991.
A pályázó által folytatott jó gyakorlat /tudományos munka újszerűségének, társadalmi és szakmai jelentőségének bemutatása
A pályázó egy „népbetegségben” szenvedő populáció, krónikus vesebeteg páciensek ellátását végzi, mind járó- mind fekvőbeteg ellátás kertében és a végállapotú vesebetegek kezelését a műveseállomáson.
Kutatása során a 2023-as évben 4 elsőszerős publikációja jelent meg nemzetközi magas impakt faktorú, tudományosan elismert folyóiratokban. 2024-ben publikált kutatása is ebben a témakörben jelent meg.
A krónikus vesebetegek gondozása és ellátása egyre nagyobb kihívást jelent mind világszerte, mind hazánkban is. Az egyre elöregedő populáció és a betegek javuló életkilátásai növelik a művesekezelésre szoruló betegek számát. Sajnálatos módon rendelkezésre álló kis számú és egyre csökkenő nefrológus szakorvosok száma is nehezíti ezt a problémát. Éppen ezért tartom fontosnak kiemelni, hogy a korai, még subklinikus, tüneteket nem okozó fázisban felismert kardiovaszkuláris szövődmények nemcsak a beteg számára döntő fontosságúak, hanem össztársadalmi szinten is előnyt jelentenek, hiszen egy szívinfarktus vagy stroke kezelése sokkal nagyobb terhet jelent, mind a szűrés során használt markerek, mindehhez fontos a könnyen mérhető és költséghatékony biomarkerek ismerte, vizsgálata és további kutatásuk.
A pályázó elképzelése arról, hogy elismerése esetén milyen szakmai és/vagy társadalmi szempontok figyelembevételével hasznosítja a díjat
Vizsgálatainak társadalmi hasznossága a nagyszámú krónikus vesebeteg populációból kiszűrni a szubklinikus, vagyis még nem manifeszt szív- és érrendszeri szövődményekkel rendelkező betegeket, akiket a szorosabb kontroll és az agresszívebb kezelés hatására meg tudunk menteni a további szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásától és az idő előtti halálozástól.
További kutatásunk során az alábbi biomarkereket tervezzük vizsgálni: szérum endokán, szérum endothelin-1, szérum oszteopontin és szérum cystatin-C és vizelet NGAL illetve KIM-1 szinteket és kapcsolatukat.
Az endokán, amelyet korábban endothelsejt-specifikus molekulának-1-nek neveztek, egy oldható proteoglikán, amely vaszkuláris endothelsejtekből választódik ki. Krónikus vesebetegségben (CKD) szenvedő betegeknél a megemelkedett plazma endokán szintek rossz kardiovaszkuláris kimenetellel járnak. Lee és munkatársai megvizsgálták a plazma és vizelet endokán szintjének klinikai jelentőségét IgAN szenvedő betegeknél. A klinikai paramétereket, a patológiás fokozatokat és a vese kimeneteleket az eltérő plazma és vizelet endokán szintekkel rendelkező alcsoportok között hasonlították össze. Azt találták, hogy mind a plazma, mind a vizelet endokán szintje szignifikánsan magasabb volt az IgAN-ban szenvedő betegekben, mint a kontrollokban. A megnövekedett szérum foszfor és C-reaktív fehérje független meghatározója volt a plazma endokánnak, és az emelkedett C-reaktív fehérje szintén független meghatározója volt a vizelet endokán szintjének többváltozós elemzésben. A plazma endokán szintje nem különbözött szignifikánsan a CKD stádiumai között, de a magasabb plazma endokán szinttel rendelkező betegek vesekárosodást mutattak. A vizelet endokán szintje szintén megemelkedett a rossz vesefunkciójú betegeknél. A Cox-regressziós modellek azt mutatták, hogy a magas plazma endokán a CKD progressziójának független kockázati tényezője volt. Ez a tanulmány azt sugallja, hogy a plazma endokán hasznos lehet prognosztikai faktorként IgAN-ban szenvedő betegeknél is.
Az IgA nephropathia prognózisa változó lehet. A kockázat értékelő rendszerek általában klinikai paramétereken alapulnak, kombinálva az Oxford-MEST-C szövettani pontszámmal. A keringő redox- és gyulladással kapcsolatos biomarkerek összefüggésbe hozhatók az IGAN szövettani változásaival. Apeland és mtsai. tanulmányozták ezeknek a biomarkereknek a hatását a GFR-vesztés mértékének előrejelzésében, egy megfigyeléses prospektív vizsgálatot végezve. Pozitív összefüggést találtak az éves eGFR-vesztés és a kiindulási nitrát, oxidált szabad cisztein, parathormon, CD30, kitináz 3 és LIF-5 között. A progresszív csoportban megemelkedett ezen markerek, valamint az oszteopontin koncentrációja. A ROC analízis során megfigyelték, hogy az oxidált szabad cisztein, az oszteopontin és a LIF-5 volt a legjobb képessége a progresszív és a nem progresszív betegségek azonosítására. IgAN-ban az eGFR-vesztés mértékére vonatkozó prognosztikai biomarkereket találtak. Ezek a biomarkerek segíthetnek azonosítani a progresszív betegség kockázatának kitett betegeket. Az osteopontin ígéretes prognosztikai biomarker lehet IGAN-ban.
A nefrológiában sok lehetséges biomarkert tanulmányoztak, de jelenleg keveset használunk a klinikai gyakorlatban. Az egyik az osteopontin (OPN). Moszczuk és mtsai. összehasonlították a vizeletben mért OPN-koncentrációkat különböző biopsziával igazolt glomerulopathiában (GN-k) - immunglobulin A nephropathiában (IgAN, 29), membrános nephropathiában (MN, 20) és lupus nephritisben (LN, 18) és 13 GN nélkül. Az eredményül kapott algoritmus 87%-os pontossággal különböztette meg az IgAN-t más GN-ektől, csak a vizelet OPN-szintjei alapján. Kisebb hatást figyeltek meg az MN és LN megkülönböztetésére. Azonban a betegek alacsonyabb száma, valamint az MN és LN fenotípusos heterogenitása befolyásolhatta ezeket az eredményeket. Az OPN szignifikánsan magasabb volt az IgAN-ban a kiinduláskor, mint a többi GN-ben, ezért hasznos lehet az IgAN-ban szenvedő betegek azonosítására. Ez a megfigyelés nem vonatkozott sem az IgAN-ban szenvedő betegekre a követés során, sem a más GN-ben szenvedő betegekre. Úgy tűnik, hogy az OPN értékes biomarker és a jövőbeli vizsgálatok során validálni érdemes.
CKD-ban a peritubuláris kapillárisok anatómiai és funkcionális elváltozásokon mennek keresztül, például ritkulnak és megnövekszik a permeabilitásuk. Az endoteliális glikokalix (EG) egy szénhidrátban gazdag gélszerű háló, amely az endothel sejtek luminális felületét fedi. Részt vesz az endotélium számos szabályozó funkciójában, beleértve az érpermeabilitást is. Ebben a vizsgálatban Ermert és mtsai. megvizsgálták az EG ultrastrukturális változásait különböző egér CKD modellekben. A vese glikokalix komponenseihez nagy affinitással rendelkező, különböző lektinekkel végzett fluoreszcens festés csökkentett kötődést mutatott az endotéliumhoz CKD-ben az állatmodellekben, és hasonló eredményeket találtak humán vesemintákban is. Transzmissziós elektronmikroszkópiával vizsgálva az EG vastagságának és sűrűségének jelentős csökkenését mutatták ki. Ezen túlmenően a glikokalix biológiájában, szintézisében és forgalmában részt vevő fehérjék (azaz a syndecan 1 és a glipikan 1), amelyek a glikokalix fő komponensei, valamint a glikokalix szintézisében részt vevő exostosin 2 mRNS expressziója jelentősen megnőtt. A glikokalix specifikus transzmissziós elektronmikroszkópos elemzésekkel történő megjelenítése lehetővé teszi a kvalitatív és kvantitatív elemzéseket, és jelentős patológiás változásokat tárt fel a peritubuláris kapillárisokban CKD-ben.
Az endoteliális glikokalix károsodása a vaszkuláris károsodás korai mutatója és az endothel diszfunkció lehetséges markere. Liew és mtsai. célja a glikokalix-károsodás, az endothel diszfunkció és az urémiás toxinok közötti kapcsolat felmérése volt krónikus vesebetegségben szenvedő betegeknél. A glikokalix károsodás szérum markerei a dializált csoportban voltak a legmagasabbak (n = 33), ezt követték a CKD betegek (n = 32) és a vesetranszplantált betegek (n = 30) a kontrollokhoz képest (n = 30): hialuronán: 137 ( 16-1414), 79 (11-257), 57 (14-218) és 23 (8-116) ng/ml, p < 0,0001; syndecan-1: 81 (40-529), 46 (21-134), 39 (23-72) és 30 (12-138) ng/ml, p < 0,0001. Az endothel diszfunkció markerei hasonló mintát követtek. A glikokalix károsodása korrelált az endothel diszfunkció markereivel (log-hialuronán és log-VCAM-1: r = 0,64, p < 0,001) és az urémiás toxinok szintjével (log-hialuronán és log-indoxil-szulfát: r = 0,48, p < 0,001). A glikokalix és az endothel sejtkárosodás biokémiai markereinek szintje a legmagasabb a dialízisben részesülő betegeknél. A glikokalix és az endothel károsodás markerei korreláltak egymással és az urémiás toxinokkal.
Az endothelin-1 (ET-1) érszűkítő peptid endothel diszfunkcióval jár. Hellgren és mtsai. vizsgálatának célja az volt, hogy a keringő ET-1 szint előrejelzi-e a krónikus vesebetegséget (CKD) egy prospektív populációs vizsgálatban. 2002-2005-ben 2816 résztvevőt (30-74 évesek) véletlenszerűen választottak ki két délnyugat-svédországi településből, és 10 év elteltével követték nyomon 1327 személyből álló reprezentatív mintán. Az endotelin-1 szintjét a kiinduláskor értékelték. Az eredményt a CKD 3. vagy magasabb stádiumában határozták meg, az eGFR < 60 ml/perc/1,73 m2 alapján. Az ET-1 sikeres mérésével rendelkező 1314 résztvevőt bináris logisztikus regresszióval tovább elemezték. Az utánkövetés során 51 (8%) férfi és 47 (7,8%) nő volt 3-as vagy magasabb stádiumú CKD-vel. Az ET-1 szintjei alapján a populációt kvintilisekre osztották, ami azt mutatja, hogy a legmagasabb kvintilisbe (n = 132) tartozó nőknél szignifikánsan megnőtt a CKD kialakulásának kockázata a követési időszakban (OR = 2,54, 95% CI: 1,19-5,45, p = 0,02) a többi kvintilishez (1-4) képest. Az összefüggés szignifikáns volt az életkor, a jelenlegi dohányzás, alkoholfogyasztás, magasvérnyomás, cukorbetegség, BMI, hs-CRP és LDL-koleszterin alapján (OR = 2,25, 95% CI: 0,97-5,24, p = 0,06). Nem figyeltek meg szignifikáns különbséget az ET-1 kvintilisei és a CKD kialakulása között férfiaknál (NS).
Hosohata és mtsai. szerint a magas sóbevitel összefüggésbe hozható a magas vérnyomással, amely a szív- és érrendszeri betegségek (CVD) és a krónikus vesebetegség (CKD) vezető módosítható kockázati tényezője. A nemzetközi irányelvek a nátriumfogyasztás jelentős csökkentését javasolják a vérnyomás, a szervkárosodás és a halálozás csökkentése érdekében. Korai szakaszában a CKD tünetei általában nem nyilvánvalóak. A CKD „csendes” módon megy végbe, ezért vizelet biomarkerekre van szükség a vesekárosodás korai stádiumban történő kimutatásához. Mivel a hagyományos vese biomarkerek, mint például a szérum kreatinin nem kellően érzékenyek, nehézségekbe ütközik a magas sóbevitel által kiváltott vesekárosodás kimutatása, különösen normotenziós egyéneknél. Számos új biomarker a vese tubuláris károsodására, mint például a neutrofil zselatinázzal asszociált lipokalin (NGAL), a vesekárosodás molekula-1 (KIM-1), a vanin-1, a máj típusú zsírsavkötő fehérje (L-FABP) és a monocita kemotaktikus protein-1-et (MCP-1) a közelmúltban azonosítottak. Azonban kevés tanulmány vizsgálta a magas sótartalmú étrendhez kapcsolódó CKD progresszió korai biomarkereit. Vizsgálatuk betekintést nyújt a CKD új biomarkereibe a magas sóbevitellel rendelkező normo- és hipertóniás egyénekben. A spontán hipertóniás patkányokon (SHR) és normotenzív Wistar Kyoto patkányokon (WKY) magas sótartalmú diétát alkalmazó közelmúltbeli vizsgálatok kimutatták, hogy a vizeletben a vanin-1 és az NGAL korai biomarkerek a vese tubuláris károsodásához SHR-ben és WKY-ben, míg a vizelet KIM-1 hasznos biomarker volt. Csak a só által kiváltott vesekárosodás esetén SHR-ben. Ezeknek a megállapításoknak a megerősítéséhez klinikai vizsgálatokra van szükség.
Zhao és Mtsai tanulmányának célja a cisztatin C (Cys-c) és a szívkoszorúér-betegség (CHD) közötti lehetséges összefüggés feltárása volt hipertóniás betegekben. Ebben a vizsgálatban a Cys-c keringő szintjét 62 esszenciális hipertóniás (EH) betegben, 147-ben vizsgálták. szívkoszorúér-betegségben (EH + CHD) szenvedő betegeknél, és 60 egészséges önkéntest vizsgáltak immunturbidimetriával. Ezután elemezték a Cys-C és más klinikai paraméterek közötti összefüggéseket. A szérum Cys-C szint szignifikánsan magasabb volt az EH és EH + CHD csoportban, mint a kontrollcsoportban, és magasabb az EH + CHD csoportban, mint az EH csoportban. A szérum Cys-C szint szignifikánsan magasabb volt a kettős ér betegség csoportjában és a több ér beteg csoportjában, mint az egyér beteg csoportban. A vizeletalbumin és a CRP pozitívan korrelált a Cys-C-vel, a HDL pedig negatívan korrelált a Cys-C-vel. A Cys-C a CHD független kockázati tényezője volt hipertóniás betegekben. Eredményeik azt sugallták, hogy a keringő Cys-C szintje magas vérnyomásban és CHD-ben szenvedő betegeknél magasabb volt, és korrelációt mutatott a koszorúér-betegség súlyosságával. A CHD egyik fontos kockázati tényezőjeként a Cys-C képes előre jelezni a CHD előfordulását magas vérnyomásban szenvedő betegeknél.
Mindezen korábbi eredmények birtokában további vizsgálatokat tervezünk krónikus vesebeteg, IgA nefropátiás betegeknél ezen biomarkerek hasznosíthatóságának és hatékonyságának további tanulmányozására.
