1975-ben Mosonmagyaróváron születtem. Nyírbátorban érettségiztem, majd a Debreceni Orvostudományi Egyetemre nyertem felvételt. A tudomány világával, az orvosi kutatással komolyabban, először másodéves koromban kerültem kapcsolatba, amikor egy szabadon választható élettani témában, hallgatói pályamunka beadására nyílt lehetőségem. Ekkor még a hallás- és egyensúlyérzés fiziológiája érdekelt elsősorban, így a későbbi szakdolgozatomat is ehhez kapcsolódóan "A vestibulospinalis reflexek szerepe az otoneurológiai diagnosztikában" címmel írtam. Végzésemet követően, 2000-ben kerültem - jelenlegi nevén - a Békés Vármegyei Központi Kórház Infektológiai (Hepatológiai és Immunológiai) Osztályára, ahol belgyógyász rezidensként kezdtem meg orvosi hivatásom gyakorlását. Itt érintett meg - akkori mentorom hatására - másodszor a tudományos igényű kutatás és ismeretátadás "szele", majd az fokozatosan az orvosi identitásom részévé vált. Ezután, a klinikumban az általam tapasztalt és vélt összefüggések kapcsán egyre többször tettem fel magamban az ősi kérdést (mellyel annak idején szüleimet is oly' gyakran fárasztottam): "Miért?". Ekkor vált szakmai és tudományos érdeklődésem központi témájává a 2-es típusú cukorbetegség immunrendszeri; infekciós, tumoros és egyéb szövődményeinek vizsgálata.
2004-ben már kórházunk Onkológiai Központjában folytattam munkámat, mely alatt, napi rendszerességgel és közvetlenül szembesülhettem a tápláltsági állapot onkogenezist megelőző és kísérő változása, a 2-es típusú diabetes mellitus, valamint a rosszindulatú daganatok közötti összefüggések kérdésével. Az elmúlt két évtizedben a gyógyító és egyetemi oktató tevékenységem, valamint a belgyógyászati, hematológiai, klinikai onkológiai szakvizsgák megszerzése és a szinte folyamatosan végzett posztgraduális tanulmányaim mellett folytattam a tudományos munkám, melynek során igyekeztem több irányból is megvizsgálni az említett kórállapotok kapcsolatát. Az irodalmi háttér követése, összefoglaló publikációk, előadások, munkahelyi megfigyelések, esetismertetések, adatgyűjtések és statisztikai analízisek által, illetve egy német és brit tanulmány kohorszainak genetikai vizsgálati eredményein keresztül igyekeztem megérteni a jelentős részben még mindig ismeretlen, közös kórfolyamatokat. Eközben - a precíziós diagnosztika és a biológiai terápiák rohamos térhódításának érájában - egy újszerű, interdiszciplináris szakmai szemlélet, illetve határterületi tudomány, az onkodiabetológia körvonalai rajzolódtak ki előttem. Ezzel a címmel a tavalyi esztendőben több összefoglaló cikket publikáltam és jelenleg is bírálat alatt áll egy témához kapcsolódó, eredeti közleményem, valamint további cikkek közlését tervezem. 2024-ben, addigi munkáim és a vonatkozó hazai, nemzetközi irodalom összefoglalásaként egy onkodiabetológiai szakkönyvet szeretnék szerkeszteni és kiadni. A publikációk és szakkönyv segítségével tervezem elérni végső célom, mely szerint minél több, daganatos beteggel foglalkozó és a téma iránt érdeklődő szakemberrel szeretném megismertetni kutatásaim eredményeit. Mindez széles körben segíthetne elfogadtatni az említett, újszerű, jelentős részben innovatív, onkodiabetológiai szemléletmódot, amely által a tumorprevenció hatékonysága és a rákbetegségben szenvedők esélyei tovább javulhatnának.
Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Doktori Iskolájában vagyok végzős doktorandusz. Az "FTO génpolimorfizmus, obezitás, 2-es típusú cukorbetegség és rákkockázat viszonya. Onkodiabetológiai összefüggések." című disszertációmban az onkodiabetológiai témájú tudományos tevékenységem legfontosabb eredményeit foglaltam össze. Részletesen elemeztem az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség, a rosszindulatú daganatok és a malignus cachexia közötti epidemiológiai, etiológiai, metabolikus, molekuláris genetikai és terápiás összefüggéseket, illetve ismertettem két vizsgálatunkat, melyek révén a témával kapcsolatos hipotéziseim nagy részét sikerült alátámasztanom. Ezek közül a klinikai gyakorlatban leginkább hasznosítható eredményemnek tartom a cukorbetegek célzott rákszűrésére, illetve a daganatos betegek diabetes-szűrésére tett szakmai javaslataim megfogalmazását, valamint az antidiabetikumok - kiemelten a metformin - antitumorális effektusainak megerősítését, illetve alkalmazásuk preferálását meghatározott daganatok esetén. Ehhez kapcsolódóan a jövőben az újabb antidiabetikumok (GLP1 /glükagonszerű peptid-1/ -analógok, DPP4 /dipeptidil - peptidáz-4/ - és SGLT2 /nátrium-glükóz ko-transzporter-2/ - gátlók) feltételezett daganatellenes hatásának klinikai vizsgálatát is tervezem.
A rosszindulatú daganatok, a cukorbetegség és az elhízás epidemiológiai mutatói hasonlóan változnak, vagyis a világban a rák- és a cukorbetegek száma, valamint az obesitas előfordulása egyaránt dinamikusan növekszik. 2013-ban Magyarországon a felnőttek 31,6%-a volt elhízott, amely arány 2030-ra a 37%-ot is elérheti. 2014-ben a teljes lakosság 7,3%-ánál állapították meg a cukorbetegség valamely formáját, 94%-ban a 2-es típust. Prevalenciája a felnőttkorú népességben 2021-ben 9,1 % volt, vagyis ma minden 11. magyar felnőtt szenved igazoltan is diabetesben. A Nemzeti Rákregiszter adatai alapján a rosszindulatú daganatok okozta társadalmi teher folyamatosan növekszik. Magyarországon a rákmortalitás a második, a rákmorbiditás - az egészségben eltöltött potenciálisan elvesztett életévek szempontjából - az első helyen áll.
Alaphipotézisem szerint a világban népbetegséggé vált kórállapotok közt különböző szintű összefüggések lehetnek. Az obesitas, a 2-es típusú cukorbetegség és a malignus daganatok epidemiológiája, metabolizmusa és genetikai háttere számtalan közös ponton kapcsolódik, ami terápiás konzekvenciákkal is járhat. A Scientific Reports szaklapban "A tápanyag-túlkínálat fokozza az FTO által közvetített elhízás kockázatát: a TUEF és Whitehall II tanulmányok eredményei." címmel megjelent közleményünkben egy olyan vizsgálatot mutatunk be, amelyben az elhízáshoz közvetlenül, ezáltal a diabeteshez közvetve asszociált FTO (zsírtömeghez és elhízáshoz kapcsolt gén) polimorfizmusának a tápanyagkínálat függvényében változó kockázati szerepét igyekeztünk meghatározni az obesitasra és következményesen a 2-es típusú diabetesre vonatkozóan. Eredményeink megerősítették, hogy a fokozott tápanyagbevitellel korreláló, magasabb éhomi vércukor- és trigliceridszintek az FTO genotípusától függően befolyásolják a szervezet zsírraktározását, ezáltal a testtömeg növekedéséhez, elhízáshoz vezethetnek, ami a 2-es típusú cukorbetegség nagyobb rizikójával is járhat. A gén-környezet interakcióknak valóban lehet jelentősége az elhízás patogenezisében. A tápanyagkínálat megváltozása az FTO génpolimorfizmuson keresztül befolyásolja a testtömeget, a zsírraktározást, mivel jól korrelál a BMI (testtömegindex) nagyságával. A glükóz- és trigliceridszint emelkedése tehát az elhízás elősegítése által a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát is fokozhatja. Az FTO gén rs9939609 SNP variánsai közül különösen az "A" rizikóallélt hordozó genotípusok mutatnak statisztikailag is igazolható kapcsolatot a BMI-vel, mivel jelenlétük a plazma magasabb glükóz- és trigliceridszintje esetén szignifikáns testtömeg-növekedéssel jár. Mind az "A" allél nagyobb száma, mind a tápanyagkínálat növekedése jelentősebb súlygyarapodáshoz vezethet. Az FTO génpolimorfizmus analízisére szolgáló genotipizálási eljárások a teljes genom asszociációs vizsgálatoknak (GWAS) is technikai alapját is képezik. Tehát a GWAS minél szélesebb körű alkalmazásának gyakorlati jelentősége lehet az egyéni betegségkockázat meghatározásában, különösen az olyan poligénesen öröklődő kórállapotokban, mint az elhízás vagy a 2-es típusú cukorbetegség.
Az "Onkodiabetológia I. Metabolikus és molekuláris összefüggések a rosszindulatú daganatok és a cukorbetegség között." című cikkünkben leírtuk, hogy a jelentős részben közös metabolikus és molekuláris genetikai háttérrel is magyarázhatóan [1. ábra] mind gyakrabban fordul elő, hogy ezen kórállapotok egyazon betegen szinkron vagy metakron módon manifesztálódnak. Ebből adódóan egyre nagyobb arányban van szükség komorbid rákbetegek kezelésére, akiknél az onkoterápiák dózisintenzitása, hatékonysága csökken, az életminőség és a túlélési idők rosszabbodnak.
Ebben a helyzetben, a precíziós onkológia vívmányainak az egyik támasza lehet az onkodiabetológia, mint gyakorlati tudomány, melynek az egyik központi célja az antineoplasztikus és antidiabetikus terápiák kombinációinak metabolikus optimalizálása, tumorra és személyre szabott alkalmazása. Az antidiabetikumok vonatkozásában mérlegelni szükséges a rákmegelőzésben betöltött általános szerepüket, valamint a kemoterápiák toxicitását mérséklő és a daganatok kemorezisztenciáját áttörő hatásaikat. Az antineoplasztikumok tekintetében viszont a szénhidrát- és zsíranyagcserét befolyásoló - elsősorban az inzulinrezisztenciát fokozó és az inzulinszekréciót csökkentő (diabetogén) - nemkívánatos effektusaikat szükséges figyelembe venni. Hazánkban a diabetológusok, belgyógyászok és háziorvosok legalább 20-30-féle non-inzulin antidiabetikum hatóanyagot és hatóanyag-kombinációt, az onkológusok és a daganatos betegeket ellátó társszakmák pedig többszázféle tumorellenes szert alkalmaznak.
Kutatásaim során, az antidiabetikumok általános metabolikus effektusai mellett, részletesen elemeztem a daganatokra gyakorolt, előnyös (vagy nagyon ritkán hátrányos) hatásaikat. A téma elméleti hátterét az "Onkodiabetológia II. Antidiabetikumok és rákmegelőzés." című közleményünkben részletesen ismertettük. A normoglikémia fenntartásával, valamint a szénhidrát-, a fehérje- és a zsíranyagcsere kontrollálása révén minden hatóanyag rendelkezik általános vagy indirekt daganatellenes befolyással. Emellett többüknél specifikus vagy direkt antitumor hatás is valószínű. Bár egyelőre a metformin az egyetlen hatóanyag, amely többféle tumorlokalizációban, illetve monoterápiában vagy egyéb antidiabetikus szerekkel, inzulinokkal, sőt akár bizonyos citosztatikumokkal és biológiai terápiákkal innovatívan kombinálva is igazoltan csökkentheti a daganatkockázatot, azonban egyre több újabb antidiabetikum esetében merül fel a tumorprevencióban játszott pozitív szerep. Ennek megerősítésére a rendelkezésre álló adatok vagy nem elégségesek, vagy nem teljesen egyértelműek, így további klinikai vizsgálatokra van szükség.
Az antineoplasztikus ágensek anyagcsere-aktivitásának és a szervezet glükometabolikus állapotának összefüggéseit keresve, az "Onkodiabetológia III. Az antineoplasztikus terápiák és a szénhidrát-anyagcsere viszonya." című publikációnkban áttekintettük a diabetogén hatás szempontjából legnagyobb súlyú citosztatikus szereket. Bemutattuk a daganatok és a daganatellenes kezelések által kiváltott szekunder hyperglykaemia és cukorbetegség specifikus jellemzőit. Igyekeztük meghatározni az onkodiabetológia daganatos betegek ellátásában betöltött helyét és szerepét. Részletesen felmértük az onkológiai gyakorlatban jelenleg használt klasszikus citosztatikumok és endokrin manipulációk, valamint molekulárisan célzott terápiák glükometabolikus hatásait. Ehhez közel 300 daganatellenes gyógyszer törzskönyvi leírását és irodalmi hátterét áttekintve, minden harmadik hatóanyag esetében volt megállapítható, hogy kedvezőtlenül befolyásolhatja a szénhidrát-háztartást [1. táblázat]
Legutóbbi vizsgálatunkban, a "Rákbetegek glykaemiás és tápláltsági állapotának vizsgálata Békés vármegyében. Onkodiabetológiai összefüggések a klinikai gyakorlatban." című munkánkban, onkológiai betegeken elemeztük a glykaemiás és tápláltsági állapot változásának kapcsolatát a daganatos betegségek kórlefolyásával, a tumorprogresszióval, illetve elsődlegesen a metformin tumorellenes effektusát igyekeztünk megerősíteni. Statisztikailag igazoltuk, hogy áttétes daganatstádiumban a glykaemiás kontroll általában rosszabbodik, illetve magasabb vércukorszint esetén gyakrabban jelentkezhet metasztázis. A rákbetegség előrehaladását rendszerint kísérő cachexia ellenére is relatíve magas arányban, 23,28%-ban észleltünk obesitast, ami az áttétes stádium nagyobb gyakoriságával járt. A vizsgált betegek közt az átlagpopulációnál magasabb, 20,34%-os diabetes-arányt tapasztaltunk [2-3. ábra].
Primer májsejtes, hasnyálmirigy-, húgyhólyag-, prosztata- és endometrium-karcinóma, valamint posztmenopauzális emlőrák esetén ennél is nagyobb gyakoriságot találtunk. Bár vizsgálatunkkal az antidiabetikus terápiák általános daganatellenes effektusát egyelőre nem sikerült statisztikailag is egyértelműen bizonyítani, azonban a metformin esetében szignifikáns tumorprogressziót gátló, antimetasztatikus hatást igazoltunk. Metformin monoterápiában részesülőknél, az összes többi non-inzulin antidiabetikus kezeléssel összehasonlítva, annak ellenére találtuk legalacsonyabbnak az áttétes stádium arányát, hogy körükben volt a legmagasabb a vércukorszint és a BMI. Megállapítottuk, hogy a metformin összetett tumorellenes effektusa, a glykaemiára és a testsúlyra gyakorolt hatások mellett, más módon is érvényesülhet. Vizsgálatunk tehát újabb klinikai bizonyítékkal szolgált ahhoz a terápiás célhoz, hogy a közeljövőben - jelenleg még kizárólag vagy szinte csak antidiabetikumként használt gyógyszerkészítményeket (elsőként a metformint) - akár "on-label" tumorellenes indikációban is alkalmazhassunk.
Az antidiabetikumok tumorellenes szerepéről már számos adat ismert. A metformin az inzulinrezisztencia mérséklése mellett gátolja a sejtosztódást, serkenti az apoptózist és az AMPK (AMP-aktivált protein-kináz) aktiválásán keresztül blokkolja a PAM (PI3K/AKT/mTOR) jelutat. A tiazolidéndionok a metformin antitumor effektusai mellett aktiválják a nukleáris PPAR (peroxiszóma proliferátor-aktivált receptor)-okat. Az SGLT2 inhibitorok az AMPK-n keresztül szintén gátolják a PAM-utat, illetve szignifikáns testsúlycsökkentő szerepük révén is tumorellenes hatásuk lehet. A DPP4-gátlók antimetasztatikus effektusa jelenleg is kutatások tárgyát képezi, illetve reális lehetőségként merülhet fel rákmegelőzés céljából a GLP1-analógok alkalmazása, részben a jelentős testsúlycsökkentő hatásukkal magyarázhatóan.
A túlsúly és az elhízás - diabetes esetén - a daganatos betegeket nagyobb arányban és súlyosabb formában érinti, illetve 2-es típusú cukorbetegségben az áttétes stádium gyakoribb, a tumorprogresszió fokozottabb, ami viszont az obesitassal ellentétes irányú, cachectikus változásoknak kedvez. Az elhízás a 2-es típusú cukorbetegség rizikófaktora, illetve a tumorprogresszió egyik katalizátora, mivel a BMI növekedésével a diabeteses és a metasztatikus stádiumú daganatos betegek aránya egyaránt emelkedik. A cukorbetegség nem csupán az elhízáshoz társultan fokozhatja a daganatképződés rizikóját. Az obesitastól független rákkockázati szerepére utal, hogy a normál tápláltsági állapotú diabeteses betegek esetében is az áttétes stádium magasabb arányát észleltük. A glykaemiás kontroll metasztatikus stádiumú daganatos betegek körében jelentősen rosszabbnak bizonyult, mivel esetükben szignifikánsan gyakrabban és súlyosabb formában jelentkezett hyperglykaemia, illetve magasabb volt a diabetes aránya. A népbetegségek egymással összefüggő terjedése hatalmas többletfeladatot képez az egyébként is túlterhelt egészségügyi ellátórendszer számára. Különösen az onkológiai, endokrinológiai, diabetológiai és háziorvosi ellátóhelyeken köt le jelentős humán és anyagi erőforrásokat. Ezt a terhet, mely a járó- és fekvőbetegellátást egyaránt érinti, az ismert cukorbetegek intenzívebb rákszűrése révén, illetve a látens szénhidrát-anyagcserezavarok rendszeres populációszintű szűréseinek segítségével jelentősen mérsékelni lehetne.
Az obesitas, mint diagnózis, még mindig nem terjedt el a klinikai gyakorlatban. Az orvosok és szakdolgozók többsége csupán tünetként tekint az elhízásra, ezáltal a veszélyei még ma sem kapnak elegendő hangsúlyt. A cukor- és rákbetegség kockázatának csökkentése céljából mindenképpen előnyös lenne, ha ebben a téves szemléletben is változást lehetne elérni, az orvosok és egészségügyi szakdolgozók gondolkodásában, illetve az általános köztudatban egyaránt. Ehhez az orvos-, ápoló- és védőnőképzésben reformokra, illetve a médiában felvilágosító kampányokra, célzott reklámokra, rövid egészségnevelő klipekre, műsorokra van szükség, melyek eredményeként hosszú távon lehetne felvenni a harcot - a siker reményében - olyan népbetegségekkel, mint az elhízással, a 2-es típusú diabetessel vagy a daganatos kórképekkel.
Eredményeim alapján
Az elhízás és cukorbetegség rákkockázatot fokozó szerepének hangsúlyozása, az érintettek kampányszűrései sokat segíthetnek. Az elhízás diagnosztizálása, az obesitasban szenvedők diabetes-szűrése, cukorbetegek rákszűrése, mindezek által a tumorprevenció hatékonyságának javítása jelentősen mérsékelheti a társadalmi és népegészségügyi terheket. Az onkológiai, belgyógyászati, diabetológiai járó- és fekvőbeteg ellátórendszer, valamint a háziorvosi hálózat terheinek csökkentése az egészségügy működésének egyik záloga.
Az onkodiabetológiát, mint újszerű orvosi személetmódot és új tudományágat, minél szélesebb körben szeretném elterjeszteni és elfogadtatni a daganatos betegekkel foglalkozó szakemberek körében. Az elhízásban szenvedők és a cukorbetegek rákmegelőzésének preferálása egyértelműen csökkentheti a társadalmi és gazdasági terhet. A diabetesben is szenvedő onkológiai betegek szénhidrát-anyagcserezavarának és malignus tumorának összehangolt kezelése az egyénre, a társadalomra és az ellátórendszerre nézve is jelentős hatással bírhat. Mindezekben segítséget nyújthatna egy onkodiabetológiai témájú, a rendelkezésre álló nemzetközi és hazai ismeretanyagot, valamint a saját eredményeinket is összefoglaló szakkönyv kiadása és terjesztése (például "Az onkodiabetológia alapjai" vagy "Bevezetés az onkodiabetológiába" címmel) . Reményeim szerint, a terv megvalósulása szakmai támaszként már rövidtávon is segíthetné a daganatos betegellátást, illetve hosszabb távon, szerepet játszhatna az egészségügy, s ezen belül az onkológiai ellátórendszer terheinek csökkentésében. Népegészségügyi szempontból tehát az obesitas-diabetes-tumor komorbiditás hátterének és jelentőségének megértése, minél szélesebb körben történő felismerése - a korábban megkezdett és hatékonyabb terápiák, valamint a kevesebb szövődmény következtében - számos előnnyel járhatna a társadalom és a gazdaság számára egyaránt.
